Megnyílt az első elektromos töltőállomás Egerben

Mind a kormány, mind az egri önkormányzat olyan intézkedéseket hozott a közelmúltban, amely nagyban segíti a villanyárammal működő autók elterjedését – jelentette ki az első egri elektromos töltőpont átadásán Nyitrai Zsolt.

TV Eger

Eger és térsége országgyűlési képviselője az EVAT Zrt. parkolóházában kialakított berendezés avatásán elmondta: szemléletváltásra van szükség hazánkban, megyénkben és Egerben ahhoz, hogy teljesítsük a kormány által is támogatott célt, a környezetbarát közlekedés megvalósulását. Így mind kevesebb károsanyag kerülhet a levegőbe.

Az elvégzendő feladatokat a Jedlik Ányos Terv e-mobilitás programja foglalja magában – tette hozzá.

A konkrét elképzelés szerint 2020-ra 3 ezer töltőállomás lesz az országban, hogy bármerre is járjon az autós, mindenhol elérhető közelségben legyenek ezek az e-pontok. Jelenleg hazánkban 1300, Európában pedig 500 ezer elektromos autó közlekedik. Terveink szerint 2020-ban már 30.000 villannyal működő jármű fut majd a magyar utakon – fogalmazott a miniszteri biztos.

Megnyílt az első elektromos töltőállomás Egerben

E célok elérése érdekében ösztönzik az érintetteket, így pályázatot írtak ki az elektromos autók megvásárlásának támogatására, amelyre idén 2 milliárd áll rendelkezésre, az önkormányzatok pedig a töltőpontok létesítésére pályázhatnak. Egerben például arról döntött a közgyűlés a minap, hogy a jövőben 5 ilyen állomás kialakítására kerül majd sor. Az ösztönző programhoz tartozik a támogató jogi- és adózási feltételek megteremtése is: így a regisztrációs adó eltörlése, a villanyáram Áfa tartalmának visszatérítése a vállalkozások esetében. Igen jelentős kedvezmény, hogy immár Egerben is ingyen parkolhatnak ezek a környezetbarát autók – mondta Nyitrai Zsolt.

Ma közlekedéstörténeti korszakhatárhoz érkeztünk Egerben – folytatta -, hiszen az EVAT 3 milliós beruházásaként a piac melletti parkolóházban átadhatjuk az első elektromos töltőállomást.

Mint ismert, a Fidesz a költségvetés összeállításakor tett javaslatot az állomás kialakítására, most pedig valóban elérkeztünk egy ponthoz, amely alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy szemléletváltás és egyben korszakváltás következzen be egy tisztább, csendesebb Eger, valamint mindannyiunk egészsége érdekében – hangsúlyozta a honatya.

Hozzátette: az átadón látható elektromos jármű a következő időszakban Egerben marad, hogy segítse az EVAT által végzett munkálatokat és népszerűsítse az elektromos járművek használatát.

Dr. Turcsányi Dániel, az EVAT Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy az E-ON segítségével az egyik legkorszerűbb berendezést telepítették Egerbe, s reméli, hogy a mostani ingyenes töltési lehetőség után, a jövőben is nagy kedvezménnyel, esetleg térítés nélkül „tankolhatnak” itt a villanyautók tulajdonosai.

Horváth Gergely, a Nissan kommunikációs igazgatója elmondta: 2010-ben elkezdett programjuk jó úton halad, s érzékelik, hogy az állam, illetve az önkormányzatok valódi ösztönző intézkedésekkel népszerűsítik az elektromos autózás elterjedését hazánkban.

A sajtótájékoztató után szalagátvágással hivatalosan is átadták Eger első elektromos töltőállomását.