Megnyílt az ország első Horgászmúzeuma Sarudon

A most felavatott, az országban egyedülálló horgászmúzeum tovább népszerűsíti a Tisza-tavat és környékét, amitől azt várjuk, hogy a jövőben az eddiginél is több turista keresse fel az ország egyik gyöngyszemét – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője Sarudon.

Füzesabony TV

Nyitrai Zsolt elmondta, nagy öröm számára, hogy a nemzeti összetartozás napján közösen adhatják át az ország egyetlen horgászmúzeumát a Tisza-tó partján, Sarudon. Mindez azt jelzi, hogy megyehatároktól függetlenül ismét összefogtak a településeik, a polgármesterek, és az országgyűlési képviselők a közös cél érdekében. Hozzátette, hogy a pecások egy igen népes réteget képviselnek, hiszen ők alkotják hazánk legnagyobb civil szervezetét, mintegy 350 ezer taggal.

A honatya szólt arról is, hogy 2013 óta több olyan döntés született, amely egyértelműen a horgászok érdekeit szolgálta, illetve valóra váltotta régi álmaikat. Elsőként az új halgazdálkodási törvényt említtette meg, amely azt eredményezte, hogy több tízezerrel nőtt az eladott horgászjegyek száma. A könnyítések, egyszerűsítések nyomán (online jegyek árusítása, 3 hónapos turista engedély bevezetése) egyre többen hódolhatnak szenvedélyüknek. A halőrség eredményesen küzd az orvhalászok ellen, s odafigyelnek a folyamatos haltelepítésekre is.

Megnyílt az ország első Horgászmúzeuma Sarudon

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a természetes vizek kezelése visszakerült a horgászok szervezetéhez, a MOHOSZ-hoz, ám a gyakorlat az, hogy a halgazdálkodás lehetőségét az országos szervezet szakmai felügyelete mellett helyi egyesületek kapják meg. Ugyanakkor a természetes vizeken 2016-tól megszűnt a kereskedelmi halászat, ami a halászokat hátrányosan érintette, ám a vizek leterheltsége miatt szükség volt a változtatásra. A kormány egyeztetéseket kezd a halászok képviselőivel, hogy enyhítsék kárukat, olyan alternatív megoldásokat találjanak, mint az átképzések.

A Tisza-tó különleges jogállású tagja lesz a horgászszövetségnek, ami igazán pár hónap múlva fogja látható módon meghozni az eredményét. Meg kell említeni, hogy néhány hete adtuk át azt az idegenforgalmi táblát, amely az autópályán utazók figyelmét hívja fel a Tisza-tó szépségeire – jelentette ki.

A mai napon pedig – folytatta – újabb mérföldkőhöz érkeztünk el, hiszen közösen adhatjuk át az ország első horgászmúzeumát. Az itt bemutatott anyag alapját Gönczi György gyűjteménye adja. Gyuri bácsit sokan ismerik Sarudon, hiszen hosszú ideig pecázott itt, s most is örömmel jött el az avatásra – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

A korábban a Balatonnál látható tárgyak felidézik a horgászat történetét, láthatók régi orsók, eszközök és motorcsónakok is, a tárgyak egyébként mind magyar termékek.

A legfőbb célunk, hogy minél több attrakciót hozzunk Heves megyébe, ugyanakkor minél több megyei produkciót mutassunk be Budapesten, hogy népszerűsítsük a múzeumot és a Tisza-tavat. Ebben a munkában olyan hírességek segítenek nekünk, mint Besenyei Péter, akit most is körünkben üdvözölhetünk, Koncz Gábor, Laczkovich Bence vagy éppen Erdei Zsolt.

Ám a mai nap főszereplője – folytatta – az a Kücsön Gyula, aki megálmodta a múzeumot, majd éveken át küzdött annak megvalósításáért, méghozzá magánberuházásból, ami külön is figyelemre méltó tett. „Kücsön Gyulát Sarud és a Tisza-tó nagy mecénásának és stratégájának tartom! Biztos vagyok abban, hogy a tó érdemes arra, hogy a hazai horgászturizmus központja legyen” – jelentette ki nagy taps közepette Nyitrai Zsolt.