Ne bürokraták vagy bankárok határozzák meg a hétköznapjainkat!

Fontos, hogy olyanok képviseljenek bennünket, akik kiállnak Magyarországért, és nem az országot elítélő jelentések összeállításában segédkeznek – mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója az M1 Ma Reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Arról is beszélt, az európai parlamenti választáson magas részvétellel azt üzenhetjük Brüsszelnek, adjon tiszteletet Magyarországnak, és ne alkalmazzon kettős mércét.

(M1 – Ma reggel)

Ha valami, akkor az elmúlt négy év megmutatta, miért fontos az, milyen emberek képviselnek bennünket az Európai Unióban.

Felhívta rá a figyelmet: ez a jelentősége május 25-ének. Hozzátette: ha nagy számban elmennek az állampolgárok szavazni, akkor azzal üzenhetünk Brüsszelnek, hogy adjon tiszteletet a magyaroknak, és érjen véget az a kettős mérce, melyet az elmúlt időszakban tapasztalhattunk. Többször támadtak meg ugyanis olyan magyar intézkedéseket, vívmányokat, melyek más országokban működhettek. Mi azt mondjuk, Magyarországot és a magyarokat is illessék meg ugyanazok a jogok, amelyek más európai uniós tagállamnak is járnak – fogalmazta meg Nyitrai Zsolt.

Magyarországnak az a legfontosabb, hogy olyan képviselőket válasszon, akik kiállnak a magyar érdekekért, megvédik a rezsicsökkentést, a magyar földet, a magyar családokat, valamint a munkahelyeket, és nem tűrik el azt, hogy hivatalnokok, bürokraták vagy bankárok határozzák meg a mindennapjaink irányait, nem utolsósorban pedig kivívják a tiszteletet – hangoztatta a fideszes politikus.

Beszélt arról is, hogy a következő napokban a Fidesz politikusai folytatják az országjárást, és ezen a héten telefonon hívják fel a választóiakat, elmondják nekik, miért fontos, hogy részt vegyenek az európai parlamenti választáson. Ezen a héten a postaládákba eljuttatnak egy szórólapot, mely a Fidesz hitvallását tartalmazza, továbbá egy szavazási útmutatót. A jövő héten pedig több mint százezer aktivista viszi el a szimpatizánsoknak Orbán Viktor levelét, mely egy szavazásra buzdító üzenetet tartalmaz.

hirado.hu