Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok számíthatnak a kormányra

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország Kormányára, lesz nyugdíjprémium és nyugdíjemelés – erről beszélt a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnök biztos a Facebook oldalán vasárnap közzé tett videóban.

Nyitrai Zsolt elmondta: Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él, és a kormány az idősügyet is családügynek tekinti a nyugdíjasokat pedig szövetségesnek, hiszen egy teljes élet tapasztalata, szakmai tudása áll mögöttük. Köszönettel tartozunk nekik – tette hozzá.

Szerinte 2010 előtt a Gyurcsány-Bajnai-kormányok több juttatástól megfosztották az időseket, elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldal mostani árnyékormányának több tagja is megszavazott.

Közölte: az Orbán-kormány 2010-ben azt mondta, hogy kiáll az idősek érdekeiért és megvédi juttatásaikat. Azóta a nyugdíjasok négy alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és visszaépítették a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is – ismertette.

A miniszterelnöki biztos elmondta, a szépkorúak idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra, és a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére jövőre is lesz nyugdíjemelés.

A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára!

– fogalmazott.

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja a videón elmondta: a nyugdíjasok novemberben is számíthatnak nyugdíjemelésre és nyugdíjprémiumra, ezek együttes összegét a novemberi nyugdíjjal együtt fogják megkapni. Ez az összeg mindannyiunknak segítséget fog jelenteni az évvégi bevásárláshoz, a karácsonyi felkészüléshez – tette hozzá.