Nyitrai Zsolt: Együtt ismét legyőzzük a járványt!

Heves megyében a vírus megjelenésének kezdete óta 1088 esetet regisztráltak, jelenleg pedig összesen 615 aktív koronavírusos beteget tartanak nyilván, közülük Egerben 246 fertőzött személy van. A Markhot Ferenc Kórházban három  fertőzöttet ápolnak, ám őket a protokoll szerint nem sokkal ezelőtt átszállították a miskolci kórházba – jelentette be a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb információkat Nyitrai Zsolt.


Eger Hírek

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott a sajtótájékoztatón elmondta: a járvány második hulláma erőteljesen megindult hazánkban is, de a szabályok maradéktalan betartásával, kellő fegyelmezettséggel sikeresen megküzdhetünk a vírussal!

Az egri Markhot Ferenc Kórházban a járóbeteg-szakellátás igénybevételéhez továbbra is szükséges a kartonozón keresztül történő előzetes telefonos (36/411-444, 2000, illetve 2001-es mellék) időpont egyeztetés elsősorban a felesleges várakozás megelőzése, a tömeg elkerülése, valamint a szigorú betegfogadási rend fenntartása miatt.

Fontos, hogy az időpontra érkezők a kapott időpont előtt fél órával megérkezzenek. A várakozás során viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot!

Augusztus 29-től kezdődően visszavonásig látogatási tilalom van a kórház minden fekvőbeteg osztályán. A hozzátartozók csomagot juttathatnak a kórházban fekvő családtagjaiknak minden nap 14.00 és 15.00 óra között.

Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy a koronavírus és a közelgő influenza együttes jelenléte fokozott óvatosságot követel, azért Magyarország Kormánya ingyenessé tette az influenza elleni védőoltások beadását. Az oltástért a háziorvosoknál lehet jelentkezni. Ugyanakkor továbbra is nagyon fontos a maszk viselése és a másfél méteres távolság betartása – tette hozzá.

Az Egri Tankerületi központ fenntartásában jelenleg 18 intézmény érintett a járványban.  1 intézmény teljes egészére tantermen kívüli digitális oktatás lett elrendelve, 2 intézményben pedig csak az érintett osztályok számára rendelték el a tantermen kívüli digitális oktatást, 1 intézményben pedig az érintett osztályok számára rendkívüli tanítási szünet került elrendelésre.

Bejelentette azt is, hogy az október 23. és november 1. közötti őszi szünet alatt minden oktatási intézményt fertőtlenítenek.

Október 1-től kötelezően bevezetésre került a testhőmérés rendszere, amely azóta is rendben zajlik. Az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában a testhőmérést megkönnyítendő beállítottak egy hőkaput is.

Az adatok szerint az új fertőzöttek között egyre nagyobb arányt képviselnek a fiatalok világszerte, így hazánkban is, ezért kell újra és újra felhívni a figyelmet arra, hogy csakis egészséges, tüneteket nem mutató gyermekek, illetve felnőttek menjenek iskolába, munkahelyre, közösségbe.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: együtt sikerülni fog a járvány második hullámának legyőzése, majd köszönetet mondott az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, a szociális és a közigazgatási területen dolgozóknak, a polgármestereknek, az önkéntes segítőknek és a sajtó dolgozóinak is.