Orbán Viktor üzent a borászoknak

Magyarország kormánya stratégiai fontosságúnak ítélte a szőlő -és borágazatot, így Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos vezetésével egy komplex borprogram készül, melyet a jövő év elejére dolgoznak ki.

Szerdán tartotta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megalakulásának 25 éves évfordulóját, melyet eredetileg az elmúlt évben rendeztek volna meg, azonban a covid ezt megakadályozta.

Van mire emlékezni, van mit felidézni 

– mondta ünnepi köszöntőjében Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Mint hozzátette, az új bortörvény az e-pincekönyv bevezetésével fog kiteljesedni. Az ünnepi alkalomra Orbán Viktor kormányfő köszöntő levelet írt, melyet Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója juttatott el a HNT születésnapi rendezvényére.

Légli Ottó (balra) és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

Jó bornak is kell a cégér

A miniszterelnök egyebek mellett azt írta: az elmúlt hónapok a szőlészeket és borászokat is súlyos kihívások elé állították.

Idén nyáron rendkívüli aszállyal kellett megküzdenünk, miközben a szomszédunkban dúló háború hatására az árak is az egekbe szöktek. 
Köszönhetően azonban az utóbbi években elindított támogatási programjainknak, a magyar borászatoknak olyan technológiai fejlesztéseket sikerült megvalósítaniuk, melyek segítségével a nehezebb esztendőkben is kiváló minőségű magyar borok kerülhetnek a magyar és külföldi fogyasztók asztalára.

A miniszterelnök köszöntő levele

Orbán Viktor levelében arról is szót ejtett, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa egy komplex borpromóciós programot indít, valamint külön kormánybiztos segíti a magyar bor népszerűsítésében a magyar borágazatot.

A bor összehoz bennünket

Fürjes Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára beszédében hangsúlyozta: az együttműködés annyira fontossá vált, hogy ma már versenyképességi tényező.

A bor olyan, mint a sport, összehoz bennünket

– mondta.

Fürjes Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára


Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos beszédében kiemelte: Magyarország kormánya stratégiai fontosságúnak ítélte meg a szőlő- és borágazatot, melyre évente 3 milliárd forintot fordít. 

Olyan stratégiát kell megalkotnunk, amely abban segít, hogy a következő négy évben sokkal alaposabban, hatékonyabban tudjunk dolgozni. Olyan átlátható termékstruktúrára van szükség, amivel a világot le tudjuk nyűgözni.

– hangsúlyozta Rókusfalvy Pál.

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos

A kormánybiztos azt is elmondta: a következő időszakban jó esélyeink vannak a fejlődésre és arra is, hogy magasabb áron pozicionálhassuk a borokat, – hangsúlyozta Rókusfalvy Pál – a következő időszakban jó esélyeink vannak a fejlődésre és arra is, hogy magasabb áron pozicionálhassuk a borokat.
„2023 elején szeretnénk ezzel elindulni, ez nem egy vízió, hanem kutatásokon alapuló stratégia, amely a 2023-2026 közötti időszakról szól” – tette hozzá a kormánybiztos.
Az idei termés tekintetében: kisebb mennyiséggel, de jó minőséggel számolhatunk

„Az új borok már most jönnek ki és reményeink szerint szép évjárat lesz a 2022-es”