Országos modellé vált az egri kórház munkája

A kormány továbbra is egyik legfontosabb feladatának tekinti az egészségügyet. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy az ország összes várótermét és kórtermét felújítják, de folytatódnak a béremelések is – jelentette ki egri sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, aki hozzátette: a Markhot Ferenc Kórház egyedülálló munkát végez, amelynek eredménye az is, hogy az intézménynek nincs tartozása.

Eger Hírek

Eger és térsége országgyűlési képviselője a kormány céljairól és döntéseiről elmondta: az egészségügy talán a legfontosabb terület, hiszen mindenkit érint születésünktől kezdve az időskorunkig. Nagy figyelmet kell fordítanunk a megelőzésre is, ám a biztonságos, minőségi betegellátásért mindent meg kell tennünk. Mindehhez elengedhetetlen az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése, valamint a megfelelő körülmények megteremtése. Utóbbi kapcsán Nyitrai Zsolt emlékeztetett a miniszterelnök bejelentésére, amelynek lénye: 2020-ban minden hazai várótermet, kórtermet és mosdót felújítanak.

A költségvetés idén 770 milliárd forinttal többet folyósít az ágazatnak, mint 2010-ben, ugyanakkor a tavalyi büdzséhez képest 2020-ban 184 milliárddal nő az egészségügyre szánt pénz – tette hozzá az országgyűlési lépviselő.

Külön is szólt az 5 ezer fő alatti kistelepülések támogatásáról, melynek során a Magyar Falu Program keretében 186 orvosi rendelő épül meg, de jut pénz műszerekre és orvosi szolgálati lakások kialakítására is javítva ezzel az alapellátás szolgáltatásait. A kormány 44 milliárdot szán a hazai családbarát szülészetek kialakítására, a tavalyi évben ugyanakkor 254 mentőautó beszerzésére is sor került. Döntés született az ápolási létszám emeléséről, a fiatalokat pedig ösztöndíjprogramok és lakhatási támogatások segítik, ennek keretében az egri Ringelhann-ösztöndíjprogram volt az első ilyen kezdeményezés hazánkban – fejtette ki Nyitrai Zsolt.

Az egri kórház kapcsán a képviselő köszönetét fejezte ki az intézmény vezetésének, összes dolgozójának, hiszen országosan is példaértékű munkát végeztek az elmúlt években. Ma kevés kórház mondhatja el magáról, hogy nincs adóssága, ám az egri intézmény – immár 33 hónapja – teljesíti ezt a célt, amit átgondolt, stabil gazdálkodásával ért el.

A kormány a továbbiakban is minden segítséget megad az egri kórház fejlesztéséhez – jelentette ki Nyitrai Zsolt.

Országos modellé vált az egri kórház munkája

Dr. Vácity József főigazgató részletesen szólt a Markhot Ferenc Kórház elmúlt évi működésének értékeléséről, új terveiről, valamint a fejlesztésekről. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben több mint 600 milliós műszer- és infrastruktúra fejlesztés valósult meg az intézményben, de a beruházások idén is folytatódnak.

Mint elmondta, bár három és fél éve, amikor átvette az intézmény irányítását, tízéves távlatról beszélt, az eredmények már ma is világosan látszanak.

A sikereket főként a kedvező légkörnek, a béremelésnek, a fiatal orvosok megtartásának köszönhetik, utóbbihoz nagyban hozzájárult a Ringelhann-ösztöndíj bevezetése is.

A gazdálkodásról szólva elmondta, hogy az új rendszerek, modellek kialakítása révén sikerült stabilizálniuk a gazdálkodást, fontos követelmény a költségek folyamatos elemzése, és ma már az egri példa nyomán ez mindenhol elvárás lett.

Ugyancsak fontos tényezőnek vélte, hogy kiváló képzési, oktató munka folyik az intézményben, így egyre több hallgató választja Egert gyakorlóhelyéül. Ez is segít abban, hogy a jövőben is megfelelő számú orvos válassza munkahelyéül az egri intézményt.

A főigazgató az eredményeik kapcsán elmondta: ma már a szakmában egyre inkább terjednek a náluk bevezetett módszerek, így immár „Egri modellként” emlegetik országszerte a kórházban folyó minőségi munkát.