Polgármesteri egyeztetés a helyettes államtitkárral

Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére került sor arra a találkozóra, amelyen a környékbeli polgármesterek konzultáltak egy, a kormányt képviselő önkormányzati vezetővel, ezúttal Felsőtárkányban, Dukai Miklós helyettes államtitkárral ültek tárgyaló asztalhoz.

Juhász Attila Simon a házigazdák nevében köszöntötte a meghívott vendégeket, így Dukai Miklóst, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkárát, a polgármestereket, köztük a megyeszékhely első emberét, Habis Lászlót, valamint Oroján Sándort, a Heves Megyei Fejlesztéspolitikai Kerekasztal koordinátorát.

A helyi Faluházban Nyitrai Zsolt bevezető gondolatai után Dukai Miklós adott tájékoztatást az önkormányzatokat érintő aktuális feladatokról, valamint a hamarosan induló pályázati lehetőségekről.

A kötetlen hangulatú beszélgetésen a települések vezetői tolmácsolták a lakosság kívánságait, igényeit, s azt, hogy a fejlesztéseknél mely beruházásokat kellene előnyben részesíteni, továbbá érintették a közbiztonság kérdését, a már telepített térfigyelő rendszerek eredményeit, melyek telepítéséhez nagyban hozzá járult az önkormányzatok adósságkiváltása.

A résztvevők megfogalmazták, hogy az ilyen beszélgetések csökkentik a távolságot a jogalkotók és a jogalkalmazók között, javítva ezzel az együttműködést.