További félmilliárd az egri kórház fejlesztésére!

Mint a térség országgyűlési képviselője továbbra is azon leszek, hogy a jövőben is minél több támogatás jusson az egri és a Heves megyei egészségügy fejlesztésekre – jelentette ki Nyitrai Zsolt azon a sajtótájékoztatón, ahol elhangzott: 500 millió forint állami és uniós forrásból fejlesztik az egri Markhot Ferenc kórházat.

TV Eger

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta: a kórházi nagyberuházás júniusi átadása után tovább folyik az intézmény korszerűsítése. Szólt arról is, hogy 2010 előtt az akkori szocialista kormányzat az egészségügyet üzletként kezelte, amelyből a pénzt ki kell venni. Ezzel szemben a jelenlegi kabinet szolgálatnak és szolgáltatásnak tekinti, amelyre folyamatosan áldozni kell a színvonal növelése érdekében.

A honatya az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy országszerte 77 kórház, 54 rendelőintézet és 97 mentőállomás újult meg. Fontosnak nevezte, hogy az ágazat csaknem 100 ezer dolgozója anyagi megbecsülésben is részesüljön. Ezen téren komoly előrelépések történtek, de sok még a tennivaló – fogalmazott, jelezve, hogy a magyar kormány 2016 és 2019 között 65 százalékkal növeli az ápolók fizetését, a szakorvosok és a kórházi szakgyógyszerészek folytatódó béremelése pedig közel 100 ezer embert érint. Ugyanakkor Egerben – a Hospinvest súlyos örökségét rendezve – végre sikerült megoldani a cafetéria kifizetések ügyét is – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

További félmilliárd az egri kórház fejlesztésére!

A pénzügyi biztonság tette lehetővé – folytatta –, hogy a fiatal szakembereknek nyújtsanak segítséget. Dr. Ringelhann Béla professzorról nevezték el azt az ösztöndíjat, mely a fiatal orvosokat támogatja szakvizsgájuk megszervezésében. Az országosan is egyedülálló és példaértékű kezdeményezés következtében húsz rezidens kötött szerződést a kórházzal, mely havi bruttó 100 ezer forinttal támogatja a fiatalokat

Magyarország jövő évi költségvetéséből 542 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint 2010-ben. Ez az összeg 221 milliárd forinttal haladja meg az ágazatra idén fordított költségvetési forrást – emelte ki.

Mint hangsúlyozta, idén nyáron adták át a Markhot Ferenc kórház 7 milliárd forintot meghaladó fejlesztését. Ugyanakkor a munkának még nincs vége, a kórház hőszigetelése, új gyermek, illetve sebészeti osztály megvalósítása is szerepel a tervek között.

Jakó Ildikó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ területi igazgatója arról beszélt, hogy Egerben sikerült olyan feltételeket teremteni – az állami források mellett az előző és jelenlegi európai uniós pénzügyi ciklus támogatásainak és az intézmény stabil gazdálkodásának köszönhetően – amelyekkel a betegek és a kórház dolgozói is elégedettek lehetnek. Emlékeztetett, hogy tavaly 15 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak pénzügyi konszolidációjára, és ebből a régió 1,6 milliárd, a megye 600 millió, az egri intézmény 144 millió forint pályázati támogatást kapott kiadáscsökkentő projektekre.

Vácity József, a kórház főigazgatója közölte: a közelmúltban lezárult projektek között van a nővérszálló energetikai korszerűsítése, továbbá a gőzfejlesztő cseréje és a tüdőbeteg gondozó, valamint az igazgatóság főépületbe költöztetése. Jelenleg is tart és várhatóan január végére elkészül emellett az intézmény villamosenergia-szükségletét jelentősen csökkentő napelem rendszer kiépítése a kórház belgyógyászati tömbjén, az új „K” épület és a hotel, valamint a hevesi szakrendelő tetején. Nemrégiben áthelyezték az egyik kórházi patikát, a rendelőintézetbe vezető bejárat pedig megújul – mondta.

Negyven pontból álló, mintegy 600 millió forint összértékű fejlesztési csomaggal állnak startra készen, a projektek pályázati lehetőségre várnak, ezeket 2018 végéig szeretnék megvalósítani – hangsúlyozta az egri kórház főigazgatója.