Ugyanaz a baloldal akar visszatérni, amelyik 2006-ban vérbe fojtotta az ünnepet

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a 2006. október 23-i rendőrterrorról az Origónak azt mondta: “Ez egy Gyurcsány politikai nyomására történt rendőrattak volt. Egy csodaszép napnak kellett volna lennie az 50. évfordulónak, erre vetett árnyékot ez a tett”. Nyitrai Zsolt külön felhívta rá a figyelmet: „sohasem kértek bocsánatot és elnézést azokról, akik ezen az eseményen megsérültek”. Majd így folytatta: „Én sohasem gondoltam volna, hogy 15 évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után még mindig Gyurcsánynak hívják a baloldal vezérét. Most ugyanazok akarnak visszatérni, akik 2006-ban vérbe fojtották ezt az ünnepet”. Végezetül a Békemeneten való részvételre buzdított.

Nyitrai Zsolt 2002-től kezdődően a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő, az ezelőtt 15 évvel, az Astorián rendezett Fidesz-nagygyűlésnek pedig ő volt a főszervezője, ő jelentette be a hatóságoknál a rendezvényt, és ő vett részt a különböző egyeztetéseken.

Az Origo ezért Nyitrai Zsoltot is megkereste a 2006. október 23-i eseményekkel kapcsolatosan. A Fidesz politikusa kiemelte:

15 évvel ezelőtt egy nagyon szép eseményre készültünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának a megünneplésére.

Annak rendje-módja szerint minden törvényt, jogszabályt betartva bejelentették a rendezvényt és az előírásoknak megfelelően egyeztettek az illetékes hatóságokkal.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta:Ezen a napon a rendőri vezetők politikai nyomásra komoly szakmai hibákat követtek el. Az országgyűlési képviselő ugyanakkor kiemelte: „Minden tiszteletem a rendőröké, akik nagyon fontos munkát végeznek, de akkor komoly szakmai hibákat követtek el”.

A 2006. október 23-i eseményeket részletezve Nyitrai elmondta: „Ott voltak a Fidesz megemlékezői az Astoriánál és a másik helyszínen, az Erzsébet téren a kormányellenes tüntetők. A rendőrség összetolta a két tömeget, a tüntetőket a Fidesz-KDNP békés megemlékezőivel, pedig a másik irányba kellett volna terelni őket”.

Hozzáfűzte:

Már azelőtt elkezdték feloszlatni a Fidesz rendezvényét, hogy az befejeződött volna, lovasrohammal rontottak be nők, gyermekek és idős emberek közé, aztán jött a könnygáz, vízágyú és elszabadult a pokol.

Az országgyűlési képviselő nyomatékosította: „Ez egy Gyurcsány politikai nyomására történt rendőrattak volt. Egy csodaszép napnak kellett volna lennie az 50. évfordulónak, erre vetett árnyékot ez a tett”.

A kormánypárti politikus így emlékezett vissza: Én többször beszéltem rendőri vezetőkkel, kértem őket, hogy küldjék el a helikoptert a Fidesz rendezvénye fölül, mert nem indokolt, hogy ott legyen, és volt a helyszínen egy rendőri vezető, aki azt mondta nekem, hogy: »ez már meghaladja az ő kompetenciáját, ami ma történik az már politika«.

Ezt követően Nyitrai felhívta rá a figyelmet: „sohasem kértek bocsánatot és elnézést azokról, akik ezen az eseményen megsérültek”. Ennek kapcsán megjegyezte: Én sohasem gondoltam volna, hogy 15 évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után még mindig Gyurcsánynak hívják a baloldal vezérét. Most ugyanazok akarnak visszatérni, akik 2006-ban vérbe fojtották ezt az ünnepet.

„A baloldal mindig is hazudott a hatalomért, így volt ez 2002-ben, amikor Lendvai Ildikó azt mondta, hogy nem lesz gázáremelés, és így volt 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc a tévévitát végighazudta. Mindig ez a baloldali modell, hogy először hazugság, aztán erőszak, majd csődbe viszik az országot, így volt ez 1956-ban és 2006-ban is, és erre készül most is a baloldal” – emlékeztetett rá Nyitrai Zsolt.

Végezetül a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta:

Azért fontos részt venni a Békemeneten, hogy megmutassuk sokan vagyunk és tovább kell folytatni a munkát, mert ugyanaz a baloldal akar visszajönni, amelyik vérbe fojtotta az akkori eseményeket, javaslom, hogy ezt ne próbáljuk ki.

(Origo)