Új munkahelyek: Heves megye is jobban teljesít

Ezer munkahely megvédését, illetve megteremtését segítheti elő Heves megyében az a 775 milliós foglalkoztatási támogatás, amelyről közösen tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Horváth László kormánymegbízott.

(TV Eger)

Nyitrai Zsolt arra emlékeztetett, hogy a kormány eddig is az egyik legfontosabb feladatának tekintette új munkahelyek létrehozását, illetve a meglevők védelmét. Erről nem csupán beszélt, hanem a cél érdekében konkrét intézkedéseket is tett az elmúlt időszakban. Különösen a fiatalok, az 55 év felettiek és a nők helyzetét kívánta javítani a kormány, s erre 300 milliárd forintott fordított. Az eredmények között említette a honatya a nők részmunkaidős foglalkoztatásának elősegítését: az adókedvezmény bevezetésével – a tb-járulék 27-ről 20 százalékra való csökkentésével -, a munkáltatókat arra ösztönzik, hogy a jövőben több nőt alkalmazzanak.

A megváltozott munkaképességű emberek munkába állását egyszerűsítették, így ebben a körben 7000 fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, továbbá 93-ról 98 ezer forintra emelték a minimálbért. A kis- és közepes vállalkozások társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentették, s megszüntettek 10-féle kisvállalkozásokat érintő adót, ami 10 milliárdos megtakarítást jelentett.

Mint hozzátette: június 3-tól új pályázati keretet nyitottak a 18-35 éves fiatal vállalkozók, illetve leendő vállalkozók számára, akik 3 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, s ugyancsak nagy segítséget jelenthet az MNB 500 milliárdos, nulla százalékos kamatozású hitelkerete is.

Horváth Lásztó kormánymegbízott a Gazdasági Minisztérium mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelyteremtő beruházásait segítő támogatással kapcsolatban bejelentette: Magyarországon 10 milliárdot nyert 822 pályázó, ami 15 ezer munkahelyet érint úgy, hogy az 5 ezer új állás mellett 10 ezer munkahely megtartását segíti a pályázati összeg.

Pozitív elmozdulás érzékelhető Hevesben – tette hozzá a kormánymegbízott -, hiszen míg tavaly 27 pályázatból 24 nyert 180 milliót, addig az idén a 74 jelentkezőből 69-en értek el sikert, s mindez 775 milliós támogatást hozott számukra. Ez ötszörös növekedést jelent, valamint azt, hogy 380-ról, 1025-re ugrott azon álláshelyek száma, melyeket érint a támogatás, így a 658 meglévő mellett Hevesben 365 új munkahely létesülhet a pályázat révén.

Az árvízi védekezésről szólva Horváth László elmondta: Heves megye is kiveszi részét a munkából. Jelenleg mintegy 120 hivatásos és civil segítő dolgozik a gátakon Visegrád, Tatabánya és Vác térségében, míg további száz önkéntes áll készenlétben. A megyei cégek és karitatív szervezetek élelmiszer szállítmányt is útnak indítanak, hogy a védekezésben részvevők semmiben ne szenvedjenek hiányt.

Fotó: Nemes Róbert