Új szakaszába lép a Fidesz-KDNP kampánya

Hétfőtől, az áprilisi országgyűlési választásig hátralévő 28 napban, országjárás keretében több mint 300 eseményen, választási gyűlésen, lakossági fórumon vesz részt a Fidesz és a KDNP közel száz politikusa – jelentette ki Nyitrai Zsolt.

A Fidesz Társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, már csak 28 nap van hátra az április 6-ai országgyűlési választásig. Elmondása szerint, február 17-én „új szakaszba lépett” a Fidesz-KDNP kampánya, amikor az új eljárásjogi szabályok szerint megteremtődött annak lehetősége, hogy a választásokkal kapcsolatban mind a 106 választókerületben országgyűlési képviselő-jelöltjeik megkezdjék a támogatói aláírások gyűjtését.

Nyitrai Zsolt értékelése szerint az elmúlt időszakban „eléggé komoly eredményeket tudtak felmutatni”, hiszen mintegy 100 ezer önkéntes segítette és segíti jelenleg is a képviselő-jelöltek munkáját. Hangsúlyozta, elsőként, mind a 106 választókerületben, 48 óra alatt sikerült összegyűjteniük valamennyi jelölt indulásához szükséges ajánlást és ebben az időszakban elsőként adták le Nemzeti Választási Irodánál (NVI) az országos listaállítással kapcsolatos ajánlásokat.

A honatya tájékoztatása szerint, a mai napig 2 millió 50 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Ennyi polgár mondta azt, hogy támogatja a Fidesz-KDNP jelöltjeit, azért, mert a folytatásra szavaz, mert fontos számára a munkahelyteremtés, a nyugdíjak megvédése, a rezsicsökkentés, valamint a családbarát támogatási rendszer folytatása – fogalmazott Nyitrai Zsolt, hozzátéve, ezek az emberek egyúttal azt is kinyilvánították, hogy „nemet mondanak a Gyurcsány Ferenc vezette koalíció visszatérésére”.

A fideszes politikus köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy ilyen nagy arányban támogatták a kormánypártok jelöltjeit, és háláját fejezte ki az önkénteseknek is, eddigi munkájukért. Hangsúlyozta, folytatják az aláírásgyűjtést, mivel sokan jelezték, hogy nem tudták még aláírni a támogatóívet. Erre természetesen a hátralévő időszakban is biztosítani fogjuk számukra a lehetőséget – szögezte le Nyitrai Zsolt.

Hétfőtől egy új szakaszába lép a Fidesz-KDNP kampánya – jelentette ki kormánypárti honatya azzal kapcsolatban, hogy a választásig hátralévő 28 napban, országjárás keretében több mint 300 eseményen, választási gyűlésen, lakossági fórumon vesz részt a Fidesz és a KDNP közel száz politikusa. Nyitrai Zsolt kitért rá, az országjárásban részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a miniszterek, valamint a kormánypártok országos elnökségének tagjai és vezető politikusai is.

A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy hétfőtől megújulnak a külterületi reklámok. Elmondása szerint az új óriásplakátokon arra a négy témakörre fókuszálnak, amit – megítélésük szerint – a legfontosabbnak tartanak a választópolgárok. Nyitrai Zsolt ezek között említette a munkahelyek megvédését, illetve új munkahelyek teremtését, a nyugdíjak megóvását, a rezsicsökkentés folytatását és a családbarát támogatási rendszer fenntartását. Ezekre, mint fogalmazott, „a Fidesz-KDNP jelöltjei jelentik a garanciát”.

A fideszes politikus újságírói kérdésre reagálva azt mondta, „teljesen a törvényi keretek betartásával folytatták a támogatói aláírásgyűjtést.” Hozzátette, szorosan nyomon követte az aláírásgyűjtés folyamatát és tudomása szerint sehol sem történt visszaélés.

(fidesz.hu)