Emlékfalat avattak Tommy Ramone tiszteletére Budapesten

Tommy Ramone (Erdélyi Tamás), a legendás amerikai punkzenekar, a Ramones egykori dobosa tiszteletére pénteken emléktáblát avattak szülőházánál, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky út 36-38., a Toldi mozi bejáratánál.

Forrás: YouTube

A magyar fővárosban született zenész 1974 és 1978 között volt a Ramones dobosa. Hétéves korában, az 1956 októberét követő megtorlások miatt kellett szüleivel elhagynia Magyarországot, az emléktáblát a forradalom 60. évfordulója alkalmából is állították.

“Az avatóünnepségen igyekeztünk rövidek lenni, senki nem beszélt többet, mint egy átlagos Ramones-szám hossza, azaz 2 perc és 20 másodperc. Felolvastam a Ramones egykori turnémenedzsere, a zenekarról néhány éve könyvet megjelentetett Monte A. Melnick nekünk írt levelét, és néhány szóban megemlékezett Tommyról Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármester, valamint Nagy Feró is, hiszen 1978-ban először a Beatrice játszott Ramones-számot Magyarországon” – mondta Pálinkás Szűts Róbert rádiós újságíró, az esemény kezdeményezője.

Emlékfalat avattak Tommy Ramone tiszteletére Budapesten

A magyar és angol nyelvű emléktábla szövege kitér arra, hogy Tommy Ramone az egyetlen Magyarországon született zenész, aki bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Az emléktábla tetején a Ramones első lemeze, az 1976-ban született cím nélküli anyag borítója is látható.

Pálinkás Szűcs Róbert felidézte, hogy két évvel ezelőtt, nem sokkal Tommy Ramone halálát követően még szabálysértési eljárás indult ellene, amikor a zenész szülőházára a figyelmet felhívó feliratot filccel a falra véste.

“Idén nyáron keresett meg Nyitrai Zsolt fideszes képviselő és Szentgyörgyvölgyi Péter, hogy szeretnék, ha az emléktábla megvalósulna. Ennek eredményeként az V. kerület elkészítette az emléktáblát. Számomra azért fontos ez a nap, mert amit Erdélyi és a Ramones képviselt, az a zene legfontosabb gondolata. Vagyis nem az a fontos, hogy nagyon jól tudj zenélni, de attól leszel zenész, ha annak gondolod magad, még akkor is, ha csak három akkordot tudsz játszani” – hangsúlyozta Pálinkás Szűcs Róbert.

A New York-i Ramones a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású zenekara. A nyers, lecsupaszított, kétperces számokat produkáló punk-rock csapat 1974 és 1996 között 2293 koncertet adott, és számos olyan felvételt készített, amely a könnyűzene történetének fontos része: ilyen például a Blitzkrieg Bop, az I Wanna Be Sedated, a Rock ‘n’ Roll High School vagy a Psycho Therapy.
A zenekar alapítói közül ma már senki nem él: az alkohollal és kábítószerrel átitatott történet áldozatai közül Joey, az énekes 2001-ben, Dee Dee, a basszusgitáros 2002-ben, Johnny, a gitáros 2004-ben, Tommy tavalyelőtt hunyt el. A 63 éves Marky Ramone (Marc Steven Bell), aki 1978 és 1983, majd 1987 és 1996 között volt az együttes dobosa, tavaly és idén is fellépett zenekarával Budapesten.