Hazatért az első Egerről készült metszet

Eger első ismert ábrázolását, az 1567-ben készült Agria címet viselő rézmetszetét mutatta be az egri Városháza dísztermében Nyitrai Zsolt, Eger város országgyűlési képviselője.

(TV Eger)

Nyitrai Zsolt kezdeményezésére páratlan értékű műkincs került Egerbe. Domenico Zenoi eredeti metszete Bellino és Forlani munkájában jelent meg a „De Designi Delle Piu Illustri Citta et fortezze del Mondo” című műben.

Nyitrai Zsolt az augusztus 20-i esti ünnepi rendezvényen leleplezett és mostantól a díszteremben látható történelmi ereklye kapcsán elmondta: az ország születésnapján úgy illendő, hogy az egri polgárok is kapjanak egy különleges ajándékot, egy közel 450 éves rézmetszetet, amely ismereteink szerint Eger első ábrázolása. A mű az évszázadok során kalandos utat tett meg, s Velence városából tért vissza Magyarországra, illetve Egerbe.

A metszeten fél madártávlati perspektívából ábrázolva láttatja az akkori várat és a köré épült várost, a hátoldalon pedig olasz nyelvű leírást találhatunk a várról, valamint Eger városáról.

A nem mindennapi történelmi és művészeti értéket – folytatta a honatya – Habis László polgármesterrel együttműködve és szövetségben sikerült fellelni, majd elhozni az egrieknek.

Remélem, hogy a most hazatért, közkinccsé tett történelmi emlékkel sokan megismerkednek majd a Városháza dísztermében – mondta Nyitrai Zsolt.