Egy év és járhatunk az M25-ös autóúton

A 3-as számú főúton, illetve az attól Maklárig húzódó szakaszon közlekedők tapasztalhatják, hogy javában építik az utat. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt. kommunikációs főosztályát kérdeztük az M25-ös beruházáshoz tartozó munkálatok állásáról. Válaszuk szerint a terveknek megfelelően halad az építés.

Egy év és járhatunk az M25-ös autóúton

Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott örömét fejezte ki a határidők szerinti, a kivitelező által jó minőségben végzett építés miatt. Fontosnak nevezte, hogy egy év múlva már a térség polgárai és a turisták használhatják az M25-öst. – Megígértük és meg is csináljuk, így megvalósul egy több évtizedes álom, s gyorsabban, biztonságosabban közlekedhetünk – mondta.

­Vámosi László, Andornaktálya polgármestere a Magyar Közút adataira hivatkozva, illetve a tapasztalatok alapján azt mondta, hogy a 2501. számú út andornaktályai átkelési szakaszán csökkent a gépjárműforgalom, a tehergépjárműveké pedig jelentősen kisebb lett. Az M25-ösön mért adatok alapján elmondható, legalább felére csökkent a falun átmenő forgalom – mondta a községvezető.

Egy év és járhatunk az M25-ös autóúton

A NIF kommunikációs főosztályának a Heolhoz eljuttatott válasza szerint az M25-ös autóút déli ütemének déli részén a földmunkák közül a főpálya töltését, a védő- és javítóréteget építik, s árkot alakítanak ki. A vízépítési teendők sorában a csőtörésjelzőket építik be, a főpálya melletti mederburkolást, aknalétesítést, csatornafektetést végzik. Június 15–16-án beemelték a készülő M25-ös fölött átívelő felüljáró gerendáit, a híd bal pályáját betonozzák.

Az autóút déli ütemének északi szakaszán az ideiglenes szállítóút fenntartásán dolgoznak – közölték. Ennek a nagy részén elkészültek az alapréteg és az aszfalt pályaszerkezeti kialakításával. A mezőgazdasági úton hossz-csatorna készül. A vadátjáró műtárgyhoz kiegyenlítő lemezeket helyeznek el. Ami a közmű vezetékeket illeti, az optikai kábel kiváltási, illetve a 20 kilovoltos légvezetékek szabványosítási munkái elkészültek. A híd peremgerendáin is dolgoznak, a 3-as számú főutat a pálya fölé emelő híd várhatóan az év végén már átadható.

Rákérdeztünk, mikorra fejezik be a maklári Bosch-üzem melletti út felújítását, az M25-ösről az üzemig való lekötését. A NIF azt válaszolta, hogy az „M25 autóút távlati 251. számú főút csomópontnál elkészültek a lőszermentesítési és a humuszleszedési munkálatok, a töltésépítés, a védő- és javítóréteg építése. Az átkötő úton a szükséges fakivágásokat is elvégezte a kivitelező”.

– Tart a közműfeltárás- és kiváltás is – közölte lapunkkal a NIF. – A 2501 jelű út megfelelő szakaszán a bal pályát már átépítették hideg remix technológiával, a jobb pálya átépítése alatt a forgalom a már megépült burkolaton halad majd. A Bosch bejáró útjánál a körforgalmú csomópont kivitelezése is megkezdődött, s július 3-án beemelték a maklári csomóponti felüljáró tartógerendáit is. Az átkötés befejezésének időpontja 2020 nyara.

A maklári átkötő szakaszt a 2501 jelű út már korábban felújított 2,6 kilométeres részének paramétereivel megegyezően készítették el, kétszer egy sávon, 11 méter koronaszélességben. Létesül egy külön szintű csomópont az M25-ös autóúton, s létrehoznak körforgalmú csomópontot is a 251-es maklári átkötő út csomópontjában, a Bosch-üzem bejáró útjánál. Ezzel együtt a 2501-es út felújított szakaszáig tartó csaknem 600 méteres szakaszt is átépítik, szélesítik.

Az M25-ös autóút maklári csomópontja és az összekötő út megvalósítására bruttó 4,3 milliárd forintot biztosított a kormány. Az előbbi déli üteme az eredeti tervnek megfelelően halad, nincs késedelem, s nem merültek fel költségnövelő tényezők. A forgalomba helyezés várható dátuma jövő év nyara.

(heol.hu)