Erős Európa – Kreatív Magyarország

Szorosabb együttműködés az innovációs szereplők között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésében.

„A korábbinál szorosabb együttműködés indul az infokommunikációért és az innovációért felelős kormányzati szereplők és a magyar kkv-k innovációs teljesítményéért legtöbbet tevő innovációs hálózatok és klaszterek és szakmai szervezetek között azzal a céllal, hogy több, a világpiacon is sikeres magyar fejlesztés szülessen.” – mondta dr. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára 2011. március 30-án Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Mobilitás és Multimédia Klaszter, valamint az innovációs szakmai szervezetek közötti partnerség jegyében kerül megrendezésre 2011. május 17-18-án magyar Elnökségi rendezvényként a Magyar Innovációs TechShow, amelyen Magyarország legjobb, nemzetközi újdonságnak számító technológiai fejlesztései mutatkoznak be a nagyközönség és európai szakemberek előtt.

Dr. Nyitrai Zsolt, a rendezvény fővédnöke kiemelte: a Magyar Innovációs TechShow egy hosszú távú partnerség első állomása, amely egyben jó alkalom arra, hogy Magyarország bemutassa kreativitását, megújulásra való képességét, és amely során fel lehet kutatni hazánk új Neumannjait. „Nincs elpazarolni való tehetség, nincs elpazarolni való tudás, ezért azt szeretnénk és azt támogatjuk, hogy a magyar szakemberek Magyarországon érvényesíthessék tudásukat és szakértelmüket. Ez a program igazi célja és indoka” – hangsúlyozta az államtitkár. Dr. Nyitrai Zsolt hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hamarosan kidolgozza annak részleteit, hogyan lehet a Neumann Nonprofit Kft. égisze alatt megteremteni és működtetni egy olyan infokommunikációs-innovációs közösségi teret, ahol találkozhatnak és együtt dolgozhatnak a fejlesztők, az üzleti szereplők, a piaci és marketinges szakemberek.

Dr. Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) a kutatás-fejlesztés és innováció átalakult kormányzati struktúrájában ügynökség típusú működésre törekszik, amelyben kiemelt szerepet kap a K+F eredmények üzleti hasznosítása és a vállalkozások innovációs tevékenységének segítése, valamint bekapcsolódásuk ösztönzése az EU K+F programjaiba. Az infokommunikáció Magyarország egyik húzóágazata és kiemelt terület az Új Széchenyi Tervben, ezért a NIH teljes mértékben támogatja az Innovációs TechShow-t. A TechShow jó alkalom lesz arra is, hogy a május 16-19. között Budapesten sorra kerülő Future Internet Week rendezvényeire érkező külföldi vendégek az internet jövőképén túl élőben megismerkedhetnek a magyar fejlesztők és vállalkozások innovációs eredményeivel.”

Dr. Greiner István, a Magyar Innovációs Szövetség általános elnökhelyettese szerint a makro szintű stratégiaalkotás mellett elengedhetetlen a testre szabott programok kidolgozása is, amelynek szükséges feltétele a kormányzat és a fejlesztői közösséget tömörítő szervezetek közötti partnerség kialakítása. A hazai KKV-k legnagyobb hátránya, hogy ötleteik, fejlesztési eredményeik ritkán jutnak el a hazai és a nemzetközi piacokra, részben a tőke, részben a megfelelő menedzsment képességek hiánya miatt. Ezek áthidalásához új innovációs szemlélet és környezet kialakítására van szükség, amelyet önállóan a piac nem tud megoldani.

„A magyar kreativitás és innovációs potenciál világszínvonalúvá válásának szükséges feltétele, hogy olyan piaci és szabályozói környezet jöjjön létre, amely megteremti a hazai ötletek piacképes termékig való eljutását. Ehhez olyan innovációs alkotóműhelyeket kell kialakítani, ahol a feltalálókat kézen fogva végigviszik az ötlet megvalósításától a nemzetközi értékesítésig. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésétől azt várjuk, hogy segítse a piaccal közösen e környezet megteremtését a rendelkezésre álló eszközökkel.” – mondta Pukler Gábor, a Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöke.

A TechShow-n bemutatandó 21 megoldást az április 8-án záruló nyílt országos versenyre beérkező pályázatokból választja ki egy szakmai zsűri. Az eredmények várhatóan április 18-án lesznek nyilvánosak.

A versenykiírás elérhető a http://nfm.gov.hu/techshow vagy a http://techshow.mmklaszter.com/versenyfelhivas oldalon. A pályázatokat a techshow@nfm.gov.hu címre várjuk.

A sajtótájékoztató képei: