Köszönet és tisztelet a szépkorúaknak!

Mezőszemerén is köszöntötték a szépkorú polgárokat az idősek világnapja alkalmából. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt elmondta, köszönettel és tisztelettel tartozunk a nyugdíjasoknak, amiért felépítették az országunkat.

Köszönet és tisztelet a szépkorúaknak!

A kormány 2010-ben a választópolgárok bizalmából szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, és úgy döntött, hogy történjen bármi, meg fogjuk őrizni a nyugdíjak vásárlóerejét! – jelentette ki Nyitrai Zsolt Mezőszemere országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott. Ezen felül számos intézkedéssel igyekszünk segíteni és megkönnyíteni a szépkorú polgárok életét. A gazdaságunk jobban teljesít, így immár harmadik alkalommal tud Magyarország nyugdíjprémiumot fizetni a nyugdíjasoknak. – folytatta a honatya.

Nyitrai Zsolt az ünnepség végén gratulált Bukta Máriának, Mezőszemere polgármesterének, az elmúlt időszak eredményeihez és biztatta a sikeres folytatásra, majd egy-egy szál virággal köszöntötte azokat a hölgyeket, akik az elmúlt 5 évben önkéntesként segítették a település közösségi rendezvényeit.