Lezsák Sándor: Ismerjük-e a Himnuszt belülről?

Pályafutásáról, a lakitelki találkozók szervezéséről is beszélt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke az Egri Csillag Szalon legutóbbi rendezvényén. Az Egri Polgárok Házában tartott est házigazdája dr. Lukács Tamás honatya volt.

(TV Eger)

A vendéget és a közönséget elsőként Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő köszöntötte, aki bejelentette, hogy a lakitelki sátor darabjaira hullott, majd mosolyogva hozzátette: Lezsák Sándor számos közéleti szereplőnek, politikusnak küldött egy-egy darabot a sátorból.

A kezemben tartott ereklye mostantól a az Egri Polgárok Házának falát díszíti majd – mondta Nyitrai Zsolt.

Dr. Lukács Tamás elsősorban diákéveiről és lakitelki találkozó szervezéséről kérdezte a rendszerváltás egyik jelképes alakját, Lezsák Sándort, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy ifjúkorát a fővárosban, Csepelen töltötte. Diákévei kapcsán felidézte a legendás Muraközy tanár úr alakját, aki az egyik magyarórán megkérdezte az osztályt, hogy tudják-e a Himnuszt kívülről. Mikor többen igennel válaszoltak, újabb kérdést tett fel: És belülről…?

Ez az élmény azóta is meghatározza életemet – jelentette ki Lezsák Sándor.

Lakitelekre önként költözött, mert álma az volt, hogy egy kis falusi iskolában taníthasson, majd szólt a hetvenes évek végén szervezett irodalmi találkozókról, melyeket a hatalom természetesen nem nézett jó szemmel.

Egy kérdésre válaszolva felidézte azt is: az első Lakitelki találkozó 1987. szeptember 27-én volt, majd több hasonló rendezvény következett a híres sátorban. Évről évre egyre többen jöttek el, pedig – tette hozzá- azokban az években kockázatot, egzisztenciális fenyegetettséget jelentett, ha valaki részt vett ezeken a rendezvényeken, ahol titkos ügynökök figyelték a megszólalókat és a közönséget is.

Közölte: a háza udvarán felállított sátorban tartott találkozón hangzott el először a többpártrendszer követelése Magyarországon.

Az est végén, a hagyományokhoz híven borgasztronómiai bemutatóra került sor. Ezúttal a Varsányi pincészet kiváló Egri Csillagát kóstolhatták meg a jelenlévők.

Az Egri Csillag Szalon következő vendége az ismert labdarúgó és edző, Csank János lesz, akit Csákvári Antal kérdez majd életútjáról április 22-én, hétfőn 18 órától az Egri Polgárok Házában. A találkozón Demeter Csaba Egri Csillagát ízlelhetik mg a résztvevők.

(fotó: Szántó György)