Szövetségben a fogyatékossággal élőkkel

2011-hez képest tavaly év végére 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten.

M1

Nyitrai Zsolt elmondta, 2011-ben ez az arány még 18 százalék volt. Akkor mintegy 15 ezer, tavaly már több mint 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozott.

Szövetségben a fogyatékossággal élőkkel

Botár Gergely/kormany.hu

Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal – mondta Nyitra Zsolt. Kiemelve: a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a fogyatékossággal élők társadalmi csoportját. A fogyatékos emberek a társadalom egyenrangú, egyenértékű tagjai – szögezte le a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: azért kell segíteni őket a mindennapokban, hogy a lehető legnagyobb önállóságban élhessék életüket.

Hangsúlyozta, hogy  mindennek az alapja a párbeszéd. Nyitrai Zsolt példaként említette, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációt a vakok és gyengénlátók szövetségének kezdeményezésére pontírásos formában is ki lehetett tölteni.

Szövetségben a fogyatékossággal élőkkel

Botár Gergely/kormany.hu

Azt is elmondta, 2010-hez képest 2019-re megduplázódott az országos fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása.

Nyitrai Zsolt fontosnak nevezte az otthonápolás ügyét, amellyel kapcsolatban szintén széles körű szakmai egyeztetést folytattak le. A parlament által elfogadott javaslat nyomán január elsejével emelkedett az ápolási díj, s bevezették a gyermekek otthonápolási díját is.

A miniszterelnöki megbízott felháborítónak és elfogadhatatlannak ítélte, hogy egyetlen ellenzéki képviselő sem támogatta az erről szóló javaslatot. Nyitrai Zsolt szerint ezzel az ellenzék bebizonyította, hogy nagy kérdésekben a magyarok nem számíthatnak rájuk.

A kormány folyamatosan konzultál a 13 nagy fogyatékosügyi szervezettel. A politikus azt mondta, hogy egyedül a Fidesz-KDNP az, amely 2010 óta behívja soraiba a fogyatékossággal élőket. Tapolczai Gergely a magyar Országgyűlésben, Kósa Ádám az Európai Parlamentben áll ki a fogyatékossággal élők ügyeiért is – tette hozzá.

Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnöke is hangsúlyozta, a magyar kormány a tervezéstől kezdve bevonja a fogyatékosügyi szervezeteket az őket érintő kérdésekbe.

Reményét fejezte ki, hogy tavaly decemberben először és utoljára hagyta cserben az ellenzék a fogyatékossággal élőket. Mint kiemelte: a fogyatékügy nem jobb- vagy baloldali kérdés. Megjegyezte: a szocialista kormányok idején, elnökként azért kellett harcolnia, hogy ne feleződjön meg költségvetési támogatásuk. Míg most 2010-hez képest megduplázódott a fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása.

Kósa Ádám azt mondta, a mostani kormány folyamatosan egyeztet az érdekvédelmi szervezetek képviselőivel, a párbeszéd jó irányba halad.

Ennek nyomán például november 9-én évről-évre megtartják a jelnyelv napját, s számos más a fogyatékossággal élőket érintő fejlesztés indult. Példaként említette a weboldalak akadálymentesítését, továbbá azt a telefonos alkalmazást, amely a látássérülteket segíti a közlekedésében és a vásárlásban.

Azt is elmondta, hogy egy európai uniós fejlesztés keretében a magyar kormány az érdekképviseletek kezébe adta az infokommunikációs projektek kezelését.

(MTI)