Történelmi léptékű infrastrukturális fejlesztések Egerben

Az M25-ös út átadásával, az intermodális közlekedési csomópont megvalósításával, valamint a várost elkerülő tehermentesítő út megépítésével Eger történelmi léptékű infrastrukturális beruházást hajt végre. Ez hosszú időre meghatározza majd a térség fejlődésének ütemét – mondta lapunk kérdésére Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.

A megyeszékhely és az M3-as között kiépített és idén nyáron átadott gyorsforgalmi útnak köszönhetően a főváros bő egy óra alatt elérhető gépkocsival, ami már-már agglomerációs távolságnak számít. Eger ezzel a fejlesztéssel kikerült a mellékvonali besorolásból.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy ezzel a százéves Révai-nagylexikon Egerrel foglalkozó fejezetére utalt, amely már akkor megjegyezte: a város gazdaságának hátránya, hogy mellékvonalon fekszik. Most, hogy közvetlen összeköttetést teremtettek Eger és Budapest között, lökést kaphat a régió és a város gazdaságának, idegenforgalmának fejlődése.

Nyitrai Zsolt szerint évtizedek óta köztudott volt, hogy szükséges a megyeszékhely és a főváros közötti gyorsforgalmi összeköttetés, ám a baloldali kormányok soha nem teljesítették az ígéretüket, hogy megépítik ezt. Ezzel szemben 2015-ben Orbán Viktor miniszterelnökkel abban állapodtak meg, hogy a korábban tervezett kétszer egy sávos helyett négysávos gyorsforgalmi utat építenek. Hamarosan elindult a tervezés, 2017-ben megkezdődött az építkezés, az idén nyáron pedig elkészült az ötvenmilliárdos beruházás.

Az új létesítményel csökken a megye, valamint Nagytálya, Andornaktálya, Füzesabony, Kerecsend és Maklár közúti terhelése. Nyitrai Zsolt elmondta, az új szakasznak köszönhetően biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés, a menetidő 15-20 perccel csökken Eger és a főváros között, ugyanakkor a 19 kilométeres szakasz öt település átmenő forgalmát csökkenti jelentősen.

A fejlesztéstől emellett azt várják, hogy a hazai és külföldi turisták, valamint a vállalkozások nagyobb számban jönnek majd Egerbe, így több pénz jut az itteni cégeknek, családoknak. Eger és környéke bővelkedik történelmi és kulturális értékekben, a csúcsgasztronómiát kínáló térség egyben a bor fellegvára is, gazdag gyógyvizekben és természeti kincsekben, ugyanakkor a befektetni kívánó gazdasági társaságoknak optimális feltételeket biztosít.

Az útfejlesztés a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében valósult meg, csendesebbé, nyugodtabbá váltak az érintett települések, ahol jobb lesz a levegő, hiszen százezer fát és cserjét ültettek a szakemberek, valamint nyolcszázezer négyzetméternyi füves területtel gazdagodott a környék.

A hevesi megyeszékhelyet az ­M3-assal összekötő új út mellett további közlekedési fejlesztésekre is készülnek – mondta el a miniszterelnöki megbízott. A tervezett, Egert elkerülő út célja, hogy tehermentesítse a megyeszékhely történelmi magjának útjait.

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő közlése szerint az elkerülő út mintegy tíz kilométer hosszú lesz. A környezeti hatástanulmány, valamint a tanulmányterv már készül, majd ezt követően indulhat el az engedélyezési és a kiviteli terv elkészítése. A közúti fejlesztések mellett az asztalon van az intermodális csomópont építése is. Ennek az a célja, hogy egy helyszínen biztosítsa az utazóknak a vasúti, a távolsági és helyi autóbuszos, valamint a kerékpáros és taxis szolgáltatások elérését – mondta Nyitrai Zsolt.

Az ­M25-ös gyorsforgalmi, a várost elkerülő tehermentesítő út, valamint az intermodális közlekedési csomópont együttesen új dimenziókat ad Eger közlekedési infrastruktúrájának, és hosszú időre meghatározza majd a megyeszékhely elérését, átjárhatóságát.