XIII. Egri Borszalon: kiadvány készül a borvidékről

Azt javaslom, készüljön el egy nívós kiadvány magyar, angol és lengyel nyelven, amely az Egri borvidéket mutatja be – jelentette ki a XIII. Egri Borszalon megnyitóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.


(TV Eger)

A Hotel Eger nagytermében tartott XIII. Egri Borszalon megnyitóján Nyitrai Zsolt elmondta: még 2001-ben, a feledhetetlen Gál Tibor kezdeményezése alapján az Egri Bormíves Céh minden évben meghívja a hazai és külföldi borszerető közönséget, hogy találkozhasson a helyi borászokkal és természetesen kiváló boraikkal is. Ez az esemény – folytatta -, kiváló alkalom arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra és értékeljük az évet. Ennek alapján bátran elmondhatjuk, hogy a 2013-as esztendő egyértelműen eredményes volt az Egri borvidék számára.

Mint kifejtette, a Bordeaux-ban megrendezett világversenyen borvidékünk egyedül több aranyérmet érdemelt ki, mint az összes többi hazai borvidék együttvéve. Nagyon kedvező fogadtatása volt az ősszel megrendezett diplomataszüretnek, amely segített abban, hogy kiváló nedűinket nemzetközi szinten is egyre inkább megismerjék és megszeressék. A diplomaták körében különösen az Egri Csillag aratott nagy elismerést, így a híres egri bor az idén tovább folytatta diadalútját.

Az is nagy eredmény – tette hozzá a képviselő -, hogy a borvidék talpon tudott maradni, de tény az is, hogy az ár-érték arány tekintetében az egri borok verhetetlenek.

Nyitrai Zsolt végül felhívással fordult a jelenlévő vendégekhez, borászokhoz, közéleti szereplőkhöz. Ennek lényege, hogy márciusra – a lengyel államfő tervezett egri látogatásának idejére – készüljön el egy nívós, hiánypótló kiadvány az Egri borvidékről, annak történetéről, termékeiről, sikereiről és természetesen magukról a borászokról. Felkérte a helyi bortermelőket és más szakembereket, hogy segítsenek a kiadvány létrehozásában, amely magyar és angol nyelven kívül lengyelül is megjelenik majd tekintve, hogy Lengyelország az egyik legnagyobb potenciális piacunk.