Családi napot tartott a Fidesz

A könnyed, játékos programok mellett természetesen komoly témákról is szó esett az ismert vendégek részvételével megrendezett felsőtárkányi találkozón: a Fidesz Heves megyei tagszervezeteinek első családi napján.

(TV EGER)

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a rendezvény kapcsán elmondta, hogy szerinte igen nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló baráti, családi összejövetelekre, hiszen – például itt, a festői felsőtárkányi tónál – egy kötetlenebb találkozó alkalmával jobban megismerhetik egymást a párt tagjai, szimpatizánsai, barátai. Meggyőződése – tett hozzá -, hogy ez jó hatással lesz a szervezeti munkára, s az egyes emberek teljesítménye is javulni fog, ha az emberi kapcsolatok szorosabbá válnak.

Nyilván egy laza, „rövidnadrágos, ingujjas“ napon sem hiányozhatott a politika, de ha már a jókedv amúgy is adott volt, egy valóban fontos bejelentés még jobbá tette a hangulatot. Bíró Márktól, a párt regionális igazgatójától a jelenlévők megtudhatták, hogy lakosságarányosan Heves megyében gyűjtötte a Fidesz a legtöbb aláírást a rezsicsökkentést támogató akció során.

Habis László egri polgármester arról is szólt a most zajló belvárosi rekonstrukció kapcsán, hogy ahhoz, hogy egy attraktív beruházási célponttá váljon egy település, ahhoz előbb vonzó életkörülményeket kell teremteni. Jelen volt a családi napon több megyei vezető, így Horváth László kormánymegbízott is. Szabó Róbert megyei közgyűlési elnök pedig azt hangsúlyozta: az egyik legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy az átvételkor nem omlott össze a megyei önkormányzat.

Nagy sikert aratott a Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki elmondta, hogy ma már bizony nem vállal el minden felkérést, hiszen a minap ünnepelte 78. születésnapját, ám erre a találkozóra nem tudott nemet mondani.

Magáról szólva kijelentette azt is, nem egy „ingázó típus”, hiszen a Fradinak immár 68 esztendeje tagja, és ez jellemző rá a politikában, ugyanis már 2000-ben elkötelezte magát a Fidesz mellett, nemrégiben pedig sportügyekben a miniszterelnök személyes tanácsadója lett.
Deutsch Tamás EP-képviselő, aki egyenesen Brüsszelből érkezett a felsőtárkányi tó partjára, főként kinti munkájáról beszélt hallgatóságának. Egyebek mellett elmondta: legfontosabb feladata, hogy elutasítsa a kettős mércét, és megvédje Magyarország érdekeit az Európai Unió különböző fórumain.

A családi nap felnőtt résztvevői számos program közül választhattak: a történések középpontjában a gasztronómia állt, a közös főzés és kóstolás vetekedett a fröccs-sátornépszerűségével. Az igazi szakértők persze kombinálni tudták a kétféle szabadidős elfoglaltságot, így nem maradtak le semmiről. Sokan fociztak, illetve részt vettek a horgászversenyen is.

Ha család, akkor gyerekek: a kicsiket mesesátor várta, ugyanakkor bekapcsolódhattak a különböző kézműves foglalkozásokba, de volt csocsó és asztalitenisz-bajnokság is.

Az önfeledt szórakozás közben sem feledkeztek meg a találkozó résztvevői a rászorulókról. A Fidesz Heves megyei családi napján adományt is gyűjtöttek az árvíz okozta károk helyreállítására.

Fotó: Nemes Róbert