Orbán Viktor levelet küldött az érettségizőknek

A kormányfő arról biztosította a sikeres vizsgázókat, hogy döntsenek akár a továbbtanulás, akár a munka világa mellett, Magyarország számít rájuk.

A kormány azért dolgozik, hogy fiatal felnőttként megtalálhassák a boldogulásukat, legyen szó karrierről, otthonteremtésről vagy családalapításról. – Mindannyian jobban örülnénk egy nyugodtabb, békésebb és kiszámíthatóbb világnak. Nekem mégis meggyőződésem, hogy éppolyan jól megállják majd a helyüket, mint szüleik és nagyszüleik nemzedéke, az érettségire pedig úgy tekintenek majd, mint ami az első lépés volt a sikeres jövő felé vezető úton. Jövőbeli terveikhez kitartást és sok sikert kívánok! – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormány segíti a fiatalokat

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója felidézte: már hagyománynak mondható, hogy Magyarország miniszterelnöke az érettségiző fiatalokat az érettségi időszak után egy rövid levélben köszönti, melyet a sikeresen vizsgázók a bizonyítvány mellé kapnak meg. Az elmúlt időszakban országszerte több mint ezer intézményben sok tízezer diák kapta meg Orbán Viktor személyes üzenetét. 

– A miniszterelnök nagyon fontosnak tartja a fiatalokat, hiszen ők jelentik a jövő ígéretét, az érettségi vizsga letételével pedig ezek a fiatalok egy új életszakaszba lépnek, melyhez Magyarország kormánya támogatást is ad. 

Erre példa a középiskolásoknál az ingyenes nyelvvizsga megszerzésének a lehetősége vagy a 25 év alattiak szja-mentessége, de éppen tíz éve indult el a diákmunkaprogram is.