Fontos stratégiai döntéseknél minden vélemény számít

Akadálymentesen is elérhető és kitölthető a nemzeti konzultáció.

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte: a kormány nemzeti konzultációt indított az új gazdaságpolitikáról, amely lehetőséget terem arra, hogy az emberek véleménye alapján még jobb és hatékonyabb döntések szülessenek. Ez egy közös ügy, amelyben mindenki véleménye számít – hangsúlyozta.

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke elmondta: a közel 100 ezer vak és gyengénlátó ember számára kiemelten fontos, hogy egyenlő eséllyel vegyenek részt a közéletben, hogy megválaszolhassák az országot érintő fontosabb kérdéseket. A szövetség erre figyelemmel azt kérte a kormánytól, hogy a nemzeti konzultációs kérdőív webes felületét akadálymentesen készítse el.

A szervezet elnöke a videóban megköszönte, hogy ez megvalósult.

Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár kiemelte: az önálló fogyatékosságügyi államtitkárság kifejezi a kormány elkötelezettségét a fogyatékossággal élő emberek iránt. Az önálló államtitkárság lehetővé teszi a fogyatékossággal kapcsolatos kérdések hatékonyabb kezelését. Emellett az akadálymentes nemzeti konzultáció már több mint 60 ezer siket és nagyothalló ember számára is elérhetővé vált – jelezte.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója közölte: a kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza, fontos stratégiai döntések előtt mindig megkérdezi a polgárok véleményét.

Megvalósítják a gyakorlatban a szolgáltató államot, amelynek célja, hogy megkönnyítse az emberek mindennapi életét. Ezt a célt szolgálja a nemzeti konzultáció akadálymentesítése is – hangsúlyozta.

„Magyarország meg tudja csinálni!” – hangoztatta a videóban Nyitrai Zsolt.