Közösen ültetett fát Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kertjében Németh Szilárd kormánybiztos, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, valamint Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Zöld Követ Egyesület alapítója.
Németh Szilárd a szerdai budapesti eseményen kiemelte: a kormány számára prioritást jelent a környezetvédelem.
Mint mondta, ezt jól mutatja az Agrárminisztérium által koordinált, 2019-ben indult intenzív Országfásítási program, melynek fő célkitűzése évente 50 millió fa ültetése országszerte, ezáltal az ország fával borított területeinek növelése.
A programhoz kapcsolódva történt ez a jelképes faültetés is a Föld napja alkalmából, a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kertjében – tette hozzá Németh Szilárd.
„Közös ügyünk a környezetvédelem és Magyarország zöld úton jár”
– hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, kiemelve, hogy a magyar polgárok véleményét nemrég egy online felmérésben kérdezték meg a környezetvédelemről, környezetük, lakóhelyük zöldítéséről, fásításáról.

„Évente mintegy 50 millió fát ültetünk el (…), mi nemcsak beszélünk a környezetünk védelméről, hanem egyértelműen teszünk is érte”– szögezte le a miniszterelnöki biztos.
Király Nóra elmondta: a 2020-ban alapított Zöld Követ Egyesület által három évvel ezelőtt kigondolt és kormányzati támogatással megvalósult konzultációban közel 100 ezer ember nyilvánított véleményt a környezetvédelem különböző kérdéseiről. E válaszok mentén évek óta nagyon komoly kormányzati munka zajlik a környezetvédelem területén – hangsúlyozta.

A Föld napja alkalmából különösen fontos felhívni a fiatalabb generációk, a gyermekek és rajtuk keresztül a családok figyelmét környezetünk védelmére – jegyezte meg Király Nóra.
Az eseményen részt vett Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó is.