JóKor magazin a MÁV és Volán járatain

Mostantól a MÁV és Volán járatain is olvasható a JóKor magazin, amelyet a kormány a nyugdíjasok kérésére tett elérhetővé utazás közben is.

A kormánynak kiemelten fontos a nyugdíjasok véleménye, a fontos kérdések, döntések előtt mindig meghallgatja őket. – mondta el Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti kifejtette: „nemcsak visszaépítettük a 13. havi nyugdíjat, hanem a 14. havi nyugdíj bevezetésének megkezdésével tovább erősítettük és erősítjük időseinkről való gondoskodást”.

„Nyugdíjas honfitársaink kérését épp ezért meghallgattuk és meghallottuk, mostantól a MÁV és a Volán járatain is találkozhatnak a JóKor magazinnal”

– jelentette be az államtitkár.

Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának elnöke elmondta, „most azzal a kéréssel fordultunk a kormányhoz, hogy hosszabb utazásaink során is hasznos, tájékoztató útitársunk lehessen a JóKor”.

Nyitrai Zsolt kiemelte: „számunkra kiemelten fontos a nyugdíjasok véleménye, a fontos kérdések, döntések előtt mindig meghallgatjuk őket”.

A politikus kitért arra is, hogy most egyes ellenzéki pártok nyugdíjadót készülnek bevezetni, az idős honfitársaink azonban a nemzeti konzultáció kitöltésével egyszerre utasíthatják el a nyugdíjadó tervét, és mondhatnak nemet a háborúra.