Növekszik az ország erdőterülete
Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések.
Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések.
A partnerség megerősítésének jegyében tartott évindító megbeszélést Metál Zoltánnal, az Országos Taxis Szövetség elnökével Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.
Az Orbán Viktor vezette polgári kormány számára a nyugdíjasok helyzete becsületbeli ügy.
A 13. havi nyugdíj nem lehet vita tárgya. Ez nemzeti kormányzásunk becsületbeli ügye – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter az Idősek Tanácsa csütörtöki ülésén Budapesten.
Nemzetpolitikáról, oktatásról és környezetvédelemről is interpellálták a diákok a kormány képviselőit a Parlamentben, a Gyermek és Ifjúsági Országgyűlésben.
Jó hangulatban telt a Margitszigeten a Tisztelet Társasága 20. születésnapi rendezvénye, amelyen több mint ezer nyugdíjas vett részt. Az eseményen köszöntőt mondott Nyitrai Zsolt és Szentgyörgyvölgyi Péter is.
Magyarország kormánya kiáll a magyar gazdák érdekeiért, és megvédi a juttatásaikat – közölte a miniszterelnök főtanácsadója.
A hagyományokhoz híven az érettségiző diákok után a diplomát szerzett fiataloknak írt levelet Orbán Viktor.