28. Sérült gyermekek napja a Fővárosi Állat- és Növénykertben

A kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékkal élők is ugyanolyan részesei legyenek a társadalomnak, mint ép társaik – jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn Budapesten.

M1

Nyitrai Zsolt a huszonnyolcadik alkalommal megtartott Sérült gyermekek napján a Fővárosi Állat- és Növénykertben azt mondta: fontos, hogy a fogyatékkal élők is részt tudjanak venni a társadalmi életben, az eseményeken, az oktatásban, valamint a munkaerőpiacon. Ezért tekinti a kormány stratégiai partnernek a fogyatékosügyi érdekképviseleti szervezeteket – tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

28. Sérült gyermekek napja a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Nyitrai Zsolt köszönetet mondott Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek, amiért lehetővé tette, hogy az ország minden részéről 76 busszal – melyek összesen több mint 26 ezer kilométert tettek meg – érkezhessenek résztvevők a rendezvényre.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára elmondta: a fogyatékkal élők társadalmi helyzetének javítása érdekében segíteni kell az önálló életüket, valamint elérni, hogy minél többen ismerjék meg élethelyzetüket.

28. Sérült gyermekek napja a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kiemelte: a fogyatékos szervezetek stratégiai partnerként kezelése abban is megnyilvánul, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt több mint kétszeresére emelkedett az érdekvédelmi szervezetek támogatása, ami jövőre 1,2 milliárd forint lesz.

A fogyatékkal élők társadalmi helyzetében azonban Fülöp Attila szerint csak akkor lehet előrelépni – és behozni a rendszerváltás előttről maradt több évtizedes lemaradást -, ha „közösségi témának tudjuk tekinteni a fogyatékosságügyet”. Akkor, ha az állam, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak, a családok, a szomszéd, az osztálytársak is kiveszik benne a részüket – tette hozzá.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes szerint ez a nap az örömről szól, és az állatkert fejlesztésével azon dolgoznak, hogy évről évre egyre nagyobb élményt nyújthassanak a látogatóknak. Elmondta, másfél éven belül kész lesz az egész biodóm is az állatkertben.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1992 óta minden évben megtartják a rendezvényt – emelte ki Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője, aki a múlt év végén megnyitott cápasulit ajánlotta a résztvevők figyelmébe.

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke szervezetük önálló életvitelcentrumaira hívta fel a figyelmet, melyek – egy 850 millió forintos pályázatból – országosan húsz helyen segítik az értelmi fogyatékkal élők önálló életét.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke a közelgő önkormányzati választások kapcsán arról beszélt, hogy Magyarországon körülbelül ötvenezer gondnokság alatt álló ember nem szavazhat. Hozzátette: az értelmi fogyatékossággal élő embereknek több területen – például a lakhatás, a tanulás, a munkavállalás vagy a pénzkezelés terén – lehet szükségük támogatásra, de szerinte a fogyatékossággal élő embereknek is joguk van beleszólni a politikába, hogy ne érezzék másodrangú állampolgárnak magukat.

(MTI)