Együttműködés a NetMiniszterelnökkel

Az elektronikus hallgatói választásokról, a gyorsított hallgatói ügyfélkapuról és az egységes diákigazolvány rendszeréről is szó esett Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár és Horváth Dávid NetMiniszterelnök egyeztetésén.

A kommünikében felidézték, hogy 2010 őszén a BME villamosmérnöki karán már lezajlott egy elektronikus hallgatói választás, és ennek a rendszernek a további fejlesztéséhez, teszteléséhez és elterjesztéséhez kértek szakmai támogatást. Nyitrai Zsolt államtitkár pozitívan fogadta a felvetést, és igyekszik szakmai támogatást és segítséget nyújtani a kezdeményezéshez – olvasható a közleményben.

A dokumentum szerint a hallgatók számára fontos lenne, ha könnyen és gyorsan tudnának ügyeket intézni, ezért gyorsított regisztrációt kértek. Az államtitkár egyetértett azzal, hogy a csaknem 400 ezer hallgatónak valóban előnyösebb lenne néhány kattintással ügyet intézni, de erre inkább az őszi átalakítások után érdemes visszatérni. Hasonló a helyzet az egységes állampolgári kártyánál, ahol a diákigazolványhoz rendelt funkciók harmonizációjáról lenne szó.

Ezek értelmében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) stratégiát készít arról, milyen előnyeik lennének a hallgatóknak az ügyfélkapuból, továbbá milyen funkciókat rendelnének hozzá egy új diákigazolvány-rendszerhez. Az egyeztetésen a felek együttműködésről állapodtak meg, ezzel is szélesítve a szakmai együttműködést, így Nyitrai Zsolt államtitkár kérésére az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szakmai segítséggel járult hozzá a NetMiniszterelnök kezdeményezéséhez.

(A külső kép forrása: http://www.publiclegalinfo.com/yjustice.html)