Százezres lehet a Magyar Csapat

Eddig 17 ezren jelentkeztek a rezsicsökkentést megvédeni hivatott Magyar Csapatba, a tervek szerint a létszám február közepére elérheti a százezer főt. Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a köztévében a többi közt arról beszélt: a 2014-es választások tétje, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés. Úgy vélekedett, a rezsicsökkentés melletti társadalmi kiállást a baloldali nyilatkozatok tették szükségessé. Azok szerint ugyanis inkább a cégek, mintsem az emberek oldalára kell állni, ami pedig a Fidesz számára elfogadhatatlan.


(M1 – Ma Reggel című műsor)

Mivel az elmúlt időszakban politikusok és pártok komoly és határozott nyilatkozatokat fogalmaztak meg arról, hogy meg akarják szüntetni, vissza akarják csinálni a rezsicsökkentést, úgy gondoltuk, mindenképp szükség van széles körű társadalmi kiállásra – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: Orbán Viktor miniszterelnök január elején levélben fordult mindazokhoz, akik aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést. A többi közt beszámolt benne a rezsicsökkentés eredményeiről, és felkérte a címzetteket, legyenek tagjai a Magyar Csapatnak. Eddig – a beszámoló szerint – országszerte mintegy 17 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Nyitrai Zsolt arra számít, hogy a következő időszakban ugrásszerűen megnő a Magyar Csapatba jelentkező önkéntesek száma, és reményei szerint február közepére már százezer önkéntes segíti a Fideszt.

Hangsúlyozta: a rezsifórumokra a baloldal miatt van szükség, mert az hangoztatja váltig, hogy a rezsicsökkentésnek nincs értelme, inkább a cégek, mintsem az emberek pártjára kell állni, a Fidesz pedig ezt nem tudja támogatni. Szükség van ezekre a fórumokra azért is, mert két napja összeállt a rezsicsökkentés-ellenes nagykoalíció Gyurcsány Ferenc vezetésével – állapította meg Nyitrai Zsolt, aki a szocialista kormányok intézkedései közül kiemelte, hogy megszüntették a 13. havi nyugdíjat, kormányzásuk alatt tizenötször emelték a rezsit és háromról két évre csökkentették a gyes időtartamát.

A 2014-es választások tétje, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés, vagy sem. Mindannyiunk érdeke, hogy ezt a kezdeményezést megvédjük – tette egyértelművé.

forrás: hirado.hu