Megjelent a Jókor Magazin legújabb száma
A nyugdíjasok helyzete számunkra becsületbeli ügy, mindig kiállunk az érdekeikért és megvédjük a juttatásaikat.
A nyugdíjasok helyzete számunkra becsületbeli ügy, mindig kiállunk az érdekeikért és megvédjük a juttatásaikat.
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik.
A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány együttműködésének eredményeként idén is odafigyelnek a speciális szempontokra augusztus 20-án.
A Gondosóra nem egy eszköz, hanem társ, életmentő lehet.
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében került sor egy különösen fontos panelbeszélgetésre „Az állam, a civil szervezetek és az egyházak a fogyatékossággal élő emberek szolgálatában” címmel.
A felület célja, hogy az állampolgárok életszerű és közérthető tájékoztatást kapjanak az őket érintő legfontosabb életesemények ügyintézési folyamatairól.
A 112 segélyhívó szakemberei közvetlenül a Gondosóra felhasználójával tudnak kapcsolatba lépni, így a segítség még gyorsabban érkezik.
Az Európai Bizottság az agrártámogatások drasztikus csökkentését tervezi, ez ellen a NAK és a MAGOSZ szervezésében több száz magyar gazda demonstrált Budapesten, az Európai Bizottság magyarországi képviseleténél.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója kérdezte Litkey Farkast a Kékszalagon történtekről.
Ingatlanfedezet nélkül igényelhető, szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönről van szó, amelynek a futamideje a 10 évet, az összege pedig a 4 millió forintot is elérheti.
A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt eddig 2 millió 303 ezer 213-an kapták meg, és több mint 15 milliárd forint értékben be is váltották.
Galambos Tamás munkássága és „egri csillaga” bizonyítja, hogy Eger nem csupán egy település, hanem híd is.
Az utalványt október 15-ig mindenkinek kézbesítik.
A DÁP elindulása óta számos újdonsággal bővült az alkalmazás, köztük a hiteles adatmegosztás lehetőségével is, a funkciónak köszönhetően generált PDF-dokumentum a véradásnál is használható
A kormány „nehéz helyzetben is támogatja a nyugdíjasokat, míg a Tisza párt Brüsszel utasítására leállítaná a 13. havi nyugdíjat.