Indul a munka az új tésztaüzemben

A munkahelyteremtés továbbra is a legfontosabb feladat Magyarországon – jelentette ki Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő az új átányi tésztaüzem átadó ünnepségén.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen ma hazánkban a legfontosabb tennivaló az új munkahelyek létesítése, illetve a régiek megőrzése. Az új üzem jó példa arra, hogy ha valaki vállalkozó szellemű és új értéket teremt, akkor annak megvan az eredménye, ugyanakkor mindehhez segítséget, támogatást is kell kapnia.

Magyarország a foglalkoztatás terén komoly eredményeket ért el – folytatta -, hiszen a KSH adatai szerint az augusztus-októberi időszakban 4 millió 184 ezer ember dolgozott hazánkban, ami 197 ezerrel több, mit négy évvel ezelőtt. A munkanélküliségi ráta 7, 5 százalékos, ami a 2010-es adathoz képest 4 százalékos csökkenést mutat. Kedvező változás az is, hogy immár 1,9 millió nő dolgozik. Ugyanakkor – folytatta Nyitrai Zsolt – nem lehetünk elégedettek, hiszen egy munkanélküli is sok, azok számára pedig, akik állástalanok, a munkanélküliség 100 százalékos.

Nagyon fontos a helyi kezdeményezések szerepe, s míg régebben egyre több feladathoz egyre kevesebb pénzt adott a kormány, addig 2013-ban a Fidesz-KDNP vezette kormány átvállalva a települések hiteleit adósságkiváltást hajtott végre. Mindezzel növelte az önkormányzatok mozgásterét, így elindulhattak a beruházások, fejlesztések. Átány ennek az intézkedésnek a révén 27 millió forint hiteltől szabadult meg, így gazdálkodása, élete szabadabbá vált – hangsúlyozta a képviselő.

Kijelentette: a vidékfejlesztés továbbra is stratégiai fontosságú terület, hiszen eddig14 ezer pályázatot bíráltak el a Darányi Ignác Terv keretében.

Az új fejlesztési ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében elsősorban új munkahelyek létesítését, régi munkahelyek megtartását, az állattenyésztést, a zöldség- és gyümölcstermesztést, valamint az ehhez kapcsolódó feldolgozóipar fejlesztését kívánja támogatni a kormány, erre 1200 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

A honatya arra bíztatta az átányiakat és az összes Heves megyei önkormányzatot, hogy a most elkezdődött 7 éves európai uniós fejlesztési ciklusban éljenek a lehetőségekkel, és adjanak be minél több, jól előkészített pályázatot, s legyenek a támogatások nyertesei.

 

Nyitrai Zsolt sok sikert kívánt az üzem működéséhez, s arra kérte a jelenlevő környékbeli polgármestereket, hogy megrendeléseikkel támogassák a tésztakészítő üzemet, használják konyháikban az itt készülő terméket, hiszen ezzel is védik a most létesült munkahelyeket.