A magyar gazdák a kormány egyik legfontosabb szövetségesei

A magyar gazdavilág és a polgári kormány természetes szövetségesei egymásnak, és ez így lesz a jövőben is, hiszen együttműködésük a magyar mezőgazdaság és az ország javát szolgálja – jelentette ki Nyitrai Zsolt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdatájékoztatóján Demjénben, amelyen előadást tartott Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke is.

TV Eger

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta: a magyar gazdák és a polgári kormány természetes szövetségesek és egymás támogatása magától értetődő, hiszen céljaik egybeesnek – tette hozzá.

A honatya utalt azokra az eredményekre, amelyek az összefogás érdemeként valósultak meg: nőttek a támogatások, a kormány védi a gazdák érdekeit az EU-ban, segítették a kistermelőket, csökkentették az alapvető élelmiszerek áfáját, garantálták az agrár termékek GMO-mentességét, és megvédték a magyar termőföldet, valamint ezzel egy időben a kis- és közepes mezőgazdasági vállalkozásokat is támogatták.

A magyar gazdák a kormány egyik legfontosabb szövetségesei

Nyitrai Zsolt kifejtette azt is, hogy országos szinten a Miniszterelnöki Kabinetiroda tevékenysége is felkarolta az ágazat szereplőinek érdekeit, legyen szó a gazdákat érintő szabályozásokról, borászat és szőlészet segítéséről, vagy éppen a halászok, horgászok ügyéről.

Nyitrai Zsolt megköszönte azok munkáját – köztük Jakab István MAGOSZ elnök, Győrffy Balázs NAK elnök, Jakab Tamás NAK igazgató, MAGOSZ főtitkár, Szendrey László NAK Heves megyei elnök – munkáját, akik a folyamatos egyeztetések során segítették a Heves megyei gazdák tevékenységét.

A most felavatott Egri Csillagok Sétányának első csillagára, Kovács Kati híres dalára utalva a jelenlévőknek felidézte a sláger címét: “Add már Uram az esőt…!”

A találkozón a Közös Agrárpolitika jövője és mezőgazdaságot érintő jogszabályváltozások címmel Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes, a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott előadást.

Végül a Magyar agrárium: jelen és jövő címmel Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke tartotta meg tájékoztatóját.