A Magyar Siketsport Napját ünnepeljük június 2-án

2017-ben a Magyar Országgyűlés egyhangúlag, ötpárti egyetértéssel fogadta el a határozatot, mely szerint június 2-a a magyar siketsport napja.

Hazánkban több mint 60.000 siket ember él, akik számára egyenlő feltételeket kell biztosítanunk a mindennapi életben, így a sport területén is.

A siket sportolók legnagyobb világversenye a Siketlimpia. Az első nyári játékokat 1924-ben rendezték meg Párizsban, míg a téli játékokra 1949-ben került sor. A négyévente megrendezendő nyári eseményeken 32, a téli siketlimpián pedig öt sportágból kerülnek ki a legjobbak. Elmondhatjuk, hogy a megmérettetéseken mindig van magyar résztvevő és a több száz élsportoló mellett több ezren szabadidő-sportolóként versenyeznek. Örömteli, hogy a 2019-es téli siketlimpián sikerült a női és férfi curlingcsapatnak a hatodik helyen végeznie, míg az alpesi sí kombinációban a 7. helyen végzett a magyar versenyző, Tulcsik Melinda.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a hazai siket sportéletet segíti a SINOSZ Sportcentrum, mely otthon ad a Siketek Sport Clubjának is. A hitelesített kézilabda- és futsalpályával ellátott sportcsarnokban nem csak labdajátékokra van lehetőség, hanem biztosítottak a küzdősport-foglalkozások is. Ez a központ az állami támogatás mellett a siket sportolók összefogásával épült meg és stabil, érdemi segítséget jelent a siketlimpikonjaink számára.

A koronavírus által okozott járványhelyzet a siketsportot sem kerülte el, több idei EB-t és VB-t lemondtak vagy elhalasztottak, ám ettől függetlenül a siket sportolóink ugyanúgy készülnek, edzenek a lehetőségekhez mérten, hiszen jövőre lesz a XXIV. Nyári Siketlimpia. Ezúton is kitartást kívánunk nekik!

Hazánkban megbecsüljük és támogatjuk sportolóinkat, és a jövőben is tenni fogunk azért, hogy még jobb feltételek között készülhessenek a versenyekre.

Köszönjük a siket sportolókkal foglalkozó szervezetek, szakemberek és edzők munkáját!

Nyitrai Zsolt
miniszterelnöki megbízott

dr. Kósa Ádám
európai parlamenti képviselő
a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége alelnöke

dr. Tapolczai Gergely
országgyűlési képviselő
a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége elnöke

(Kormányzati Tájékoztatási Központ)