Az egri vízilabda sikere, az egész ország sikere

Az Egri Vízilabda Klub jövőjéről tartott sajtótájékoztatót hétfőn délután Szécsi Zoltán ügyvezető elnök, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott Demjénben.


M1

A sajtótájékoztatón elhangzott: az elmúlt hetek nehézségei után most már sokkal mosolygósabb hangulatban lehet beszélni a vizes sportág jövőjéről a megyeszékhelyen. A lényegi változás annak köszönhető, hogy a kormány 300 millió forintos azonnali támogatásban részesítette a fizetésképtelenné vált egyesületet. Az összeg már meg is érkezett, az egri klub pedig azonnal teljesítette a fennálló kötelezettségeit, azaz fizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Ezután azonban még nem lehet hátradőlni, a jövőben is nagy munka vár mindenkire, aki az egri póló sikeréért dolgozik. A tényfeltáró munka is megkezdődött, s kíváncsian várják a vizsgálatok eredményeit.

Szécsi Zoltán ügyvezető elnök mondandója elején emlékeztetett arra, hogy a mostani nehéz helyzetet az Egri Vízilabda Klub előző vezetése idézte elő. Emiatt történhetett meg, hogy az egyesületben a mai napig zajlanak a jogi és pénzügyi átvilágítások.

Amint meglesznek az eredmények, amelyek jogi kötelezettséget rónak ránk, azoknak természetesen azonnal eleget teszünk

– emelte ki.

Szavai szerint a mostani klubvezetésnek alapvetően lett volna egy pénzügyi terve a helyzet kezelésére, de úgy fogalmazott: „a NAV egy viszonylag határozott lépéssel bokán rúgta.” A háromszoros olimpiai bajnok elmondta: ezek után nyújtott segítő kezet a kormány 300 millió forintos támogatás formájában. Örömmel megjegyezte, ez az összeg már meg is érkezett, a klub pedig azonnal teljesítette kötelezettségeit a NAV felé. Szécsi Zoltán ígéretet tett arra, hogy Egernek a jövőben mindig olyan csapata lesz, amelyet képes lesz eltartani. Ezt pedig elsősorban a saját utánpótlásbázisukra támaszkodva kívánják majd elérni.

Szabó Tünde köszönetet mondott a vízilabdásoknak, hogy az elmúlt években annyi örömöt, büszke pillanatot szereztek az országnak. A sportért felelős államtitkár kiemelte:

nemcsak akkor kell ott állni egy klub mögött, amikor szállítja a sikereket, hanem akkor is, amikor nehéz időket kénytelen átélni.

Felelősök persze mindig vannak és lesznek is, de most az a legfontosabb, hogy egy újratervezés mellett folytatódhasson a munka – mutatott rá Szabó Tünde.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy a város sportéletét mindig is jelentősen meghatározta a vízilabda és az úszás. Mint mondta, kétségtelen, hogy az elmúlt években történtek anomáliák a pólóklub életében, azonban most kíváncsian várjuk a vizsgálatok eredményeit. Kiemelte:

ha már a kormány mentőövet dobott a sportágnak, akkor az önkormányzat is próbálkozzon hasonlóan cselekedni.

Eger és térsége országgyűlési képviselője ezek után köszönetet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkező támogatásnak, amely nemcsak gyorsan, de szakszerűen is valósult meg.

(heol.hu)