Szövetségben a fogyatékossággal élő emberekkel

A fogyatékossággal élő embereket érintő intézkedéseket ismertető kiadványt jelentetett meg a kormány – közölte Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hír TV

A füzet mellett hangoskönyv formában is megjelent Semmit rólunk, nélkülünk! című kiadványban bemutatják azokat az eredményeket, amelyeket a kormány és az érdekvédelmi szervezetek az elmúlt tíz évben együtt értek el a területen.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, a kormány a fogyatékosságüggyel kapcsolatban meghozandó döntései előtt mindig konzultál az érintettekkel, és véleményüket igyekszik beépíteni a jogszabályokba is.

Szövetségben a fogyatékossággal élő emberekkel

Fotó: MTI/Soós Lajos

Közlése szerint a tájékoztató kiadványt közösen készítette a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fogyatékosságügyi érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel.

Elmondta, Magyarországon 600 ezernél többen élnek fogyatékossággal, de családtagjaikat is számítva egymilliónál is több lehet az érintettek száma. A közös eredményeket áttekintő kiadványt eljuttatják a szervezeteknek országjárás keretében, és különböző magazinokban is terjesztik.

A kiadvány a www.kormany.hu oldalon is elérhető, és gondolva a mintegy 80 ezer vakra, illetve gyengénlátóra, onnan elérhető hangoskönyv formájában is.

Kósa Ádám, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, aki egyben a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének is az elnöke, azt közölte, hiánypótlónak tartja az elmúlt évtized eredményeit összefoglaló kiadványt. Ő is azt hangoztatta, hogy csak az érdekképviseletek bevonásával lehet eredményeket elérni a területen.

Szerinte az európai tagállamok fogyatékosságügyi eredményei eltérőek, köztük Magyarország „sok-sok apró lépéssel halad előre”. Jelezte, számára a legfontosabb az akadálymentesítés ügye. Utalt arra, hogy tavaly az unióban elfogadták az európai akadálymentesítési jogszabálycsomagot, ami ugyan még nem lépett hatályba, de Magyarországon már több területen teljesültek ezek az előírások.

Kitért egy 4 milliárd forintos uniós infokommunikációs akadálymentesítési projektre, amelynek lényege, hogy maguk az érintettek, köztük mozgássérültek, látássérültek, autisták, siketek és nagyothallók, valamint beszédfogyatékosok olyan, saját fejlesztésű alkalmazásokat használhatnak, amelyek önálló életvitelüket segítik.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár azt hangoztatta, a kormány célja az, hogy mindenki minden segítséget megkapjon ahhoz, hogy lehetőség szerint önálló életet tudjon élni, lehetőleg saját munkájából.

Közölte, a Fidesz-KDNP kormányzása alatt 42 százalékra nőtt a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása, továbbá az idei évtől a minimálbér kétszereséig járulékmentesen lehet fogyatékos embereket foglalkoztatni.

Jövőre 43,5 milliárd forintra nő a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, akkreditált cégek állami támogatása – fűzte hozzá. A fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek támogatása a 2010-es 520 millió forintról 1,2 milliárd forintra nő jövőre.

(MTI)

Kapcsolódó anyagok

Fogyatékosságügyi kiadvány
Semmit rólunk nélkülünk hangoskönyv