Interaktív honvédelmi kiállítás nyílt a Bálnában
Megnyílt a Magyar Honvédség interaktív kiállítása a budapesti Bálnában – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Faceboook-oldalán.
Megnyílt a Magyar Honvédség interaktív kiállítása a budapesti Bálnában – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Faceboook-oldalán.
A kiemelt szektorban tevékenykedő civil szervezetek és köznevelési intézmények kapják meg a népszámláláskor használt táblagépeket.
A Magyar Honvédségnél elkezdődött a fiatalítás, várják a friss erőt, éppen ezért egy egész éves, elsősorban a fiatalokat toborzó kampányba kezdenek.
Már több mint 100 ezren írták alá a földadó elleni petíciót, amelyet a magyar gazdák védelmére indított tavaly decemberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki.
A kormány különösen fontosnak tartja a haderő fejlesztését, a honvédség megerősítését, katonáink megbecsülését, és ebben a feladatban számít a nyugdíjas katonák egy életen át felhalmozott, megszerzett szakmai tapasztalatára is.
A kormány fontosnak tartja, hogy mindenki sportolhasson a képességeihez mérten.
Magyarország Kormánya fontosnak tartja, hogy az időskorúak értesüljenek minden, őket érintő intézkedésről, ezért az újság tartalmazza a legfontosabb, közérdekű információkat.
A Hajdú-Bihar vármegyében február 1-jén bevezetett új, egységes alapellátási ügyeleti rendszerrel egy érthető, átláthatóbb és a betegeket jobban segítő rendszer jött létre.
Szövetséget, a bátrak közösségét, sehol máshol meg nem szerezhető élményeket és értékeket kínál a Magyar Honvédség a fiataloknak.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben kereste meg a nyugdíjasokat, és tájékoztatta őket arról, hogy februárban dupla nyugdíj érkezett.
Az Agrárminisztérium már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, amelyre a gazdaszervezetek kérték fel a kormányt miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki.
Április 2-án, az Autizmus világnapján számos programmal várták az érdeklődőket és kéken ragyogott a Szabadság-szobor azokért, akiknek a mindennapjait meghatározza az autizmus. Magyarországon legalább 100 ezer család érintett.
Szerdán tartották meg a horgászversenyzők ünnepét a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Az Autisták Országos Szövetségének stratégiai célja, amelyet Magyarország Kormánya támogat, hogy országosan elérhetővé bővüljön az autista személyeket segítő nappali szolgáltatások köre, ehhez a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Megyei Jogú Városok Szövetségének támogatását kérik.
A kiemelt szektorban tevékenykedő civil szervezetek és köznevelési intézmények kapják meg a népszámláláskor használt táblagépeket.