Fülöp Attila

Sokkal több fogyatékkel élő dolgozik, mint tíz éve

Magyarországon minden második megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő embernek van munkája, míg tíz éve csak 18 százalékuk dolgozott – hangzott el Budapesten a Nagyothallók Világszövetségének kongresszusán. Orbán Viktor levelét Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos olvasta fel.

Megújul az Országos Autizmus Stratégia

Bizottság jött létre Magyarország Kormányának támogatásával az országos autizmusstratégia megújításáért, az Autisták Országos Szövetségének kezdeményezésére Fülöp Attila, Nyitrai Zsolt és Kővári Edit vezetésével.

Szövetségben a fogyatékossággal élő emberekkel

A fogyatékossággal élő embereket érintő intézkedéseket ismertető kiadványt jelentetett meg a kormány – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja pénteken Budapesten. VIDEÓ

A fogyatékkal élők ügyét csak közösen lehet sikerre vinni

Nyitrai Zsolt kiemelte, hogy a hétfői eseményen több mint tízezren vettek részt. „Aki volt már ilyen rendezvényen, az tudja, hogy mennyire vidám, megható és összefogást sugárzó napról van szó” – hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott. VIDEÓ