A nyugdíjasok 2010 előtt nem kapták meg a nekik járó figyelmet és anyagi megbecsülést – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Magyarország Kormánya
Nyitrai Zsolt, a JóKor magazin új számának megjelenésével összefüggésben hangsúlyozta, a 2010 előtti kormányok rosszul kezelték a válságot, mert elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől. Hozzátette, a 2010 előtti kormányok a gazdasághoz is rosszul nyúltak, mert nem kerülhetett sor nyugdíjprémium kifizetésére. Emlékeztetett, novemberben csaknem 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapott rekordösszegű, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot. A baloldal kormányzása alatt nyugdíjprémium kifizetésére eddig még sosem került sor, a polgári kormány viszont negyedik alkalommal adja a juttatást – tette hozzá Nyitrai Zsolt. Kiemelte, a kormány februárban visszaadta a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat is.
Ezt az egy havi pluszt ráadásul a januári 5 százalékos nyugdíjemeléssel növelt összeg után kapták meg a jogosultak – közölte a miniszterelnöki megbízott. Hangsúlyozta, a polgári kormány megbecsüli az időseket, míg a baloldal ismét megszorításokat, nyugdíjcsökkentést, rezsiemelést, és fizetős egészségügyet hozna az időseknek.
Nyitra Zsolt bejegyzésében aláhúzta, a tavasszal ismételten megjelenő JóKor magazinban beszámolnak a 2010 utáni nyugdíjasokat segítő intézkedésekről, valamint egy Orbán Viktor miniszterelnökkel készült exkluzív interjút is közzétesznek. „Előre menjünk, ne hátra!” – zárta szavait a miniszterelnöki megbízott.
Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár ugyanitt elmondta, „mindannyiunk kötelessége, hogy megbecsüljük az időseket, azt a munkát, amit az elmúlt évtizedekben elvégeztek”. Kiemelte, „2010-ben kötöttünk egy megállapodást a nyugdíjasokkal, hogy amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig megőrizzük a nyugdíjuk vásárlóértékét”.
„Álltuk a szavunkat, hiszen az elmúlt években több mint 10 százalékkal növekedett a nyugdíjak vásárlóértéke” – jelentette ki Zsigó Róbert. Az államtitkár is szólt arról, hogy tavaly novemberben az eddigi legmagasabb összegű, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot fizették ki az időseknek, akiknek visszaadták a korábban elvett 13. havi nyugdíjat is. „A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak ránk!” – jelentette ki Zsigó Róbert.
Hulák Zsusza, az Idősek Tanácsa tagja a videóban elmondta, többen arról számoltak be, hogy a novemberi nyugdíjprémiumot, a 13. havi nyugdíjat gyermekeik, családjuk, unokáik javára fordították.