Február 22-én hetedszer rendezték meg a Magyar Parasport Napját (MPN), melynek idei újdonsága, hogy a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) mostantól szakmai partnerként segítették a rendezvényeket.
Az esemény sajtótájékoztatóján Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kiváló kezdeményezésnek nevezte az MPN-t, amelyet az államtitkárság – idén először – 20 millió forinttal támogat.
„Ez egy olyan nap, amelyen felhívhatjuk a figyelmet a parasportolóinkra. Kívánom, hogy minél többen ismerjék fel ennek a jelentőségét és csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – mondta Schmidt Ádám, kiemelve, hogy a BHSE, a sajtóesemény házigazdája, amely tavaly a legsikeresebb hazai sportegyesület volt, az épek sportja mellett a parasportban is nagyon aktív.
Schmidt Ádám emlékeztetett: a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) minden támogatást megkapott a paralimpiai felkészüléshez, és a Párizsban érmet szerző sportolóknak – hasonlóan ép társaikhoz – tíz százalékkal nő a jutalma.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó hangsúlyozta, hogy a magyar kormány minden területen figyelembe veszi a fogyatékossággal élők igényeit, egyeztetnek, törekszenek a párbeszédre, és a lehetőségek szerint beépítik a döntésekbe a tapasztalatokat. Kiemelte a parasportra jutó anyagi támogatást és azt, hogy az MPB köztestületté vált. Egyúttal bemutatta a speciálisan a Magyar Parasport Napjára időzített Hajrá, magyarok! című kiadványt, amely összefoglalja a magyar parasport múltbeli sikereit, eredményeit, bemutatja ezt a világot és tájékoztatást ad a célokról is. A kiadvány a Nemzeti Sport mellékleteként jelenik meg jövő csütörtökön.
Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke azt mondta: a BHSE nemcsak a versenyeken szeret első lenni, hanem az olyan kezdeményezésekben is, mint a mostani. Feladatuknak tekintik, hogy minél több embernek biztosítsanak sportolási lehetőséget, és ez érvényes a fogyatékkal élőkre is.
„A kapunk bárki számára nyitva áll” – jelentette ki.
Deutsch Tamás, az MPB alelnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke párhuzamot vont az ép és parasportolók között, emlékeztetve, hogy 2018. február 22-én rendezték meg először az MPN-t, s azon a napon született meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérme is.
„Nagyon megtisztelő a majd ezer sportegyesületet összefogó SOSZ-nak, hogy mostantól a Magyar Parasport Napjának szakmai partnere lehet” – mondta Deutsch Tamás, megemlítve, hogy a kiemelt sportegyesületnek számító 25 vidéki és 8 fővárosi klub közül 17-ben, illetve 5-ben fogyatékosok is sportolnak.
„Akkor leszünk elégedettek, ha ez a szám 33 lesz” – jelentette ki. Hozzátette: február 22-én számtalan sportegyesületben mutatják meg a parasportolás lehetőségeit.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke úgy fogalmazott: az MPN valójában a szellemi és lelki akadálymentesítésről szól. Mint mondta: jelenleg 339 a regisztrált résztvevő intézmények száma – köztük két külhoni általános iskola is van -, de a rajtig ez a szám még nőhet.
A sajtótájékoztatón ott volt Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó, az MPB tiszteletbeli elnöke és az MPN két nagykövete közül Konkoly Zsófia paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó is. A másik nagykövet, a jelenleg Dohában versenyző, olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket és arra buzdított mindenkit, hogy az MPN-n próbáljon ki minél több sportágat.
Az MPB és a FODISZ ebben az évben is tartalmas programokkal készül a Magyar Parasport Napjára. Idén is meghirdetik a Lélekmozgató programot, melyben a belföldi és a külhoni óvodások, általános és középiskolások, illetve a felsőoktatás hallgatói testnevelés órákon próbálhatják ki az ajánlott sportjátékokat, vagy szemléletformáló programokon vehetnek részt. A programhoz az önkormányzatok, gyermekvédelmi és szociális intézmények, illetve idén a sportegyesületek is csatlakoznak. A BHSE-ben és a Nemzetközi Közszolgálati Egyetemen inkluzív sportnapot tartanak. A hagyományoknak megfelelően az elhunyt paralimpiai bajnokokra koszorúzási ünnepséggel emlékeznek majd az Olimpia Parkban, illetve lesz nemzetközi konferencia is „Együtt erősebben, mint valaha” címmel. Ezen adják át év fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője díjat.
Az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22-e a Magyar Parasport Napja, amelyre idén így már hetedszer kerülhet sor. A dátum választása szimbolikus: 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja.