A környezetvédelem és a közösségi összefogás jegyében az elmúlt hetekben több településen is faültetési akciókra került sor az Országfásítási Program keretében.
Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője. A Balaton-parti településen tartott esemény nemcsak szimbolikus jelentőséggel bír, hanem konkrét lépést is jelent egy zöldebb, élhetőbb környezet kialakítása felé.


A Föld napja alkalmából közösen ültetett fát Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kertjében Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, valamint Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Zöld Követ Egyesület alapítója. Dunaharasztin pedig dr. Vántsa Botonddal ültetett díszalmafát a főtanácsadó a Laffert Kúrja kertjében, a jövő generációjának a „Voks 2025” fórum előadását megelőzően.

A faültetés jól illeszkedik Magyarország átfogó zöldstratégiájába, különösen az Országfásítási program célkitűzéseihez, hiszen éves szinten közel 50 millió facsemete kerül a földbe. Az Agrárminisztérium által koordinált program 2019-ben indult, és egyik fő törekvése az ország fával borított területeinek növelése. Az élhetőbb környezet megteremtése érdekében, Magyarország Kormányának célja, hogy az ország fával borított területét 27 százalékra növelje.

Magyarország Kormánya már több alkalommal kérte ki az állampolgárok véleményét a környezetvédelem ügyében – ilyen volt a Közös ügyünk a zöldenergia, vagy a Magyarország zöld úton jár online konzultáció – és ezeket mindig konkrét intézkedések követték.
A kormány célja, hogy a környezettudatos szemlélet minél szélesebb körben teret nyerjen, és minden egyes elültetett fa hozzájáruljon ahhoz, hogy a jövő generációi is egészséges, fenntartható környezetben élhessenek.
Az ilyen kezdeményezések azt üzenik: a természetvédelem nem csak globális ügy, hanem helyi cselekvések sorozata, amelyek együttesen formálják a jövő zöld arcát.
Magyarország Kormánya nem csak beszél a környezetvédelemről, hanem tesz is érte.