A választások tétje: háború vagy építkezés

Az önkormányzati választási kampány első szakaszának lezárulta alkalmából az Egri Polgárok Házában tartott sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke. A polgármestereket és polgármesterjelölteket, valamint a sajtó képviselőit Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves megyei elnöke is köszöntötte.

TV Eger

Nyitrai Zsolt házigazdaként üdvözölte a megjelenteket, majd elmondta, hogy mindössze 34 nap maradt a választások napjáig, a Fidesz pedig az országban és Heves megyében is elvégezte a célul kitűzött feladatokat, így magabiztosan készülhet a megmérettetésre.

Kósa Lajos arról szólt, hogy a Fidesz-KDNP a 3177 hazai település közül 1200-ban állított saját vagy támogatott polgármesterjelölteket, a lakosság arányát tekintve pedig ez az ország népességének négyötödét érinti. Ugyanakkor 6500 képviselőjelöltjük mérkőzik meg a választók bizalmáért.

A választások tétje: háború vagy építkezés

Még nagyobb gondjuk az alkalmatlanság, a tapasztalatlanság, valamint az, hogy az ellenzéki együttműködés emberei esetenként jobban utálják egymást, mint a Fideszt. Ezt Karácsony Gergely világosan ki is mondta egyik nyilatkozatában.

De ha valaki abszolút alkalmatlan jelöltnek, akkor az Mirkóczki Ádám, aki Jobbikos szóvivő volt hosszú éveken át: ő lett az ellenzék polgármesterjelöltje Egerben. Elég, ha csak találomra beleolvasunk régebbi mondataiba, és rögtön kiderül, hogy, hogyan szidta a most szövetséges Gyurcsányt, vagy, hogy miként szólt például a kisebbségekről. Most pedig azt mondja, kedves egri baloldaliak, szavazzatok rám..! – emlékeztetett Kósa Lajos.

A kampányfőnök elmondta: figyeljenek az egriek arra is, melyik párt mit mond magáról. A Fidesz világos eredményeket tud felmutatni a gazdaság, a családpolitika, az infrastruktúra, a foglalkoztatottság területén, s azt ígérjük, 2030-ig elérjük az uniós életszínvonalat. Az önkormányzati választás pedig nem háborúskodásra való, építeni, fejlődni csak a kormánnyal együttműködve lehet, ezért ha az egriek, Heves megyeiek tovább akarnak haladni a megkezdett úton, bízzanak bennünk – mondta Kósa Lajos.

Dr. Juhász Attila Simon, a Fidesz-KDNP Heves megyei közgyűlési elnökjelöltje mindehhez hozzátette, a megyében 80 településen indul Fidesz színekben, vagy a párt által támogatott polgármesterjelölt, ez a települések kétharmada. Ez azt jelenti, hogy az emberek 90 százalékának van módja arra, hogy szavazhasson jelöltjeinkre.

Mint hangsúlyozta, a fejlődés tovább folytatódhat a jól bevált csapattal, az együttműködés hármas pillére – megyei országgyűlési képviselők, megyei közgyűlési tagok, polgármesterek – jelentik a garanciát arra, hogy újabb beruházások induljanak el. Legfőbb célunk az infrastrukturális fejlesztések folytatása, hiszen a vidék megmaradásának és fejlődésének ez az egyik legfontosabb feltétele a megyében is.

Habis László, a megyeszékhely polgármestere, illetve polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy Eger az utóbbi években történelmének legsikeresebb szakaszát hagyta maga mögött, de nem állnak meg, újabb terveik vannak a település fejlesztésére.

Az eredmények önmagukért beszélnek, az intézményi, a közterületi, az iparfejlesztési, a turisztikai területen elért sikerek példátlanok. Ám ezek közül is kiemelkedik a várost az autópályával összekötő M25-ös út építése, amelyet jövő nyáron adnak át az egrieknek, turistáknak, vállalkozóknak.