Itthon biztonságos: továbbra is tartsuk be a szabályokat!

Magyarország a járvány első hullámával szemben sikeresen védekezett az emberek fegyelmezettségének köszönhetően, de továbbra is járványügyi készültségben vagyunk, hiszen a járványnak még nincs vége – közölte Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.

Operatív értekezlet

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy Heves megyében jelenleg 5 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, akik közül 1 szorul kórházi kezelésre, őt Budapesten ápolják.

Jó hír, hogy Egerben jelenleg egyetlen beteg sincs.

A képviselő kiemelte, hogy az egri Markhot Ferenc Kórházban a fekvőbeteg-ellátás férőhelyei folyamatosan bővülnek. A járóbeteg-szakellátás igénybevételéhez továbbra is szükséges az előzetes időpont egyeztetés elsősorban a felesleges várakozás megelőzése, a váróhelyiségben a tömeg elkerülése, valamint a szigorú betegfogadási rend fenntartása miatt – tette hozzá.

Bár több külföldi országból nyugtalanító hírek érkeznek,

Magyarország még mindig Európa egyik legbiztonságosabb országa, amelyet érdemes  figyelembe vennünk, amikor a család pihenését tervezzük!  Amennyiben itthon nyaralunk, azt nemcsak biztonságos környezetben tehetjük, hanem azzal a magyar vállalkozásokat támogatjuk.

Ugyanakkor a nyári időszakban tapasztalható, hogy különösen a szabadidős tevékenységek során, szórakozás közben sokan lazábban veszik a szabályokat. Nem véletlen, hogy az eddiginél több fiatal kapja el a fertőzést, fontos tehát, hogy maguk és idősebb embertársaink érdekében mindenki tartsa be az előírt érintkezési formákat, ajánlásokat – emlékeztetett Nyitrai Zsolt.

A vírus tehát továbbra is köztünk van, és hogy a járvány intenzitását alacsony szinten tudjuk tartani, nagyon fontos, hogy az egyének fegyelmezett magatartást tanúsítsanak

– húzta alá.

Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni: 

  • viseljünk maszkot – az orrot is eltakaró módon – a mások által is látogatott belső terekben, a hivatali ügyintézés, egészségügyi ellátás során, illetve tömegközlekedés igénybevételekor, valamint vásárláskor;
  • mossunk gyakran szappannal kezet és használjunk kézfertőtlenítőt;
  • lehetőleg kerüljük el a zsúfolt helyeket, különösen zárt térben tartsuk be a minimum 1,5 m-es távolságot másoktól;
  • kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató emberek menjenek munkába, közösségbe.

Nyitrai Zsolt fontos információként kiemelte, hogy Magyarország Kormánya a tanévet normál menetrend szerint indítja el, tehát szeptember 1-jén elkezdődik az iskola. A koronavírus-járvány hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor a nemzetközi és hazai adatok is óvatosságra intenek, ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről dönt.

Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe – tette hozzá a képviselő.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: Magyarország Kormánya emellett felkészül a járvány esetleges második hullámára és ehhez a nemzeti konzultáció keretében augusztus 31-ig várja a magyar emberek véleményét arról, támogatják-e azt, hogy járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és tanárok számára ingyenes legyen-e az internet.