interjú

Az a cél, hogy Eger mindig az elsők között legyen!

A tavalyi esztendő legfontosabb Egert érintő fejlesztése egyértelműen az M25-ös gyorsforgalmi út átadása volt, amely révén a térségben élők egy régi álma valósult meg. Az átadó ünnepségen pedig meg is fogalmazódott az új közös cél az Egert elkerülő út formájában. VIDEÓ

Legyőzzük a vírust és újraindítjuk a gazdaságot!

A vírus elleni küzdelem még itt marad velünk, ezért a feladatok sem lesznek kisebbek. Bizonyos, hogy a 2021-es esztendő legnagyobb kihívása az lesz, hogy miután legyőztük a vírust, elhárítsuk a gazdasági károkat és újraindítsuk az életet. INTERJÚ

Büszkék lehetünk a magyar gyógyszeriparra

A felelős állattartás mindannyiunk fontos feladata

Az állat és állatvédelem a legtöbb családot érintő kérdés, hiszen szinte minden magyar családnál kutyát, macskát, díszmadarakat, egzotikus állatokat, hüllőket vagy halakat lehet találni. VIDEÓ

Nagy kihívás a cukorbetegség kezelése

Több mint egymillió-kétszázezer honfitársunk él diabétesszel. Nekik kiemelten fontos betartaniuk a járványügyi szabályokat, ugyanis minden harmadik koronavírusban elhunytról kiderült, hogy cukorbetegséggel is küzdött élete során – a Figyelő Magazin interjúja.

Minden vélemény fontos és számít

Hazánkban jelenleg 54 ezer civil szervezet működik és kap több milliárd forintos támogatást. Fontos munkát végeznek, amelyet a jövőben további forrásokkal segít a polgári kormány – mondta a Kelet Magyarországnak Nyitrai Zsolt.

Beszélgetés Szőke Andrással a Mária Rádióban

Nyitrai Zsolt volt a vendég a veszprémi Mária Rádió műsorában, ahol nem mást volt a házigazda, mint Szőke András filmrendező, humorista, rádiós, akit „országos kulturális tényezőnek” is nevezhetnénk szerteágazó tevékenysége miatt. VIDEÓ