Szövetségben a gazdákkal

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a kormány megállapodásának eredményeképpen ma nem születhet olyan döntés az Országgyűlésben, amelyet a gazdák nem hagytak jóvá – jelentette ki egri sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, aki hozzátette: a kormány idén is támogatja az ágazatot az öntözési, a fásítási programokkal és az adózási rendszer egyszerűsítésével.


Eger Hírek

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Heves megyei vezetőivel folytatott egyeztetésen felmérték, mely területeken lehet még szorosabbra fűzni a kormány és a gazdák partnerségét.

Mint hangsúlyozta, hazánkban 500 ezer ember él a mezőgazdaságból, Heves megyében pedig ez a szám eléri a 20 ezret. Természetes tehát, hogy a megkötött megállapodás nyomán a gazdák véleményének kikérése nélkül nem születhet őket érintő törvény az Országgyűlésben.

Kifejtette azt is, hogy 2020 a támogatások éve lesz az agráriumban, ugyanakkor továbbra is megvédik érdekeiket az Európai Unió különböző fórumain.

A kormány áprilisban petíciót indított a magyar földért és a gazdákért, ahol több mint 200 ezer aláírás gyűlt össze addig. Nem engedhetjük meg, hogy a magyar gazdák kárára átcsoportosítsanak forrásokat Brüsszelben a migráció támogatására. Azt üzenjük tehát a brüsszeli szervezeteknek, hogy a jövőben gyorsan és a lehető legegyszerűbb módon tegye lehetővé a források lehívását! – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy az ágazat stabilitását nagyban növeli, ha időben megkapják az említett pénzeket, 450 milliárd forintnyi támogatásról van szó ugyanis.

Hozzátette, a „Földet a gazdáknak!” program keretében 200 ezer hektárnyi terület került át az államtól gazdák birtokába, mindez pedig segítheti a fiatalokat, hiszen szükség van az új nemzedék bevonására ebben az ágazatban is.

Az idei év egyik kiemelt programja az öntözési közösségek létrejöttét hivatott segíteni, 2024-ig jelentősen meg kell növelni az öntözött területek nagyságát, de fontos cél, hogy a kártalanítási alap mindig álljon rendelkezésre a kedvezőtlen időjárás okozta károk enyhítésére. Ugyanakkor folytatódik az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelek támogatása is.

Jó hír az is – folytatta – hogy 2020-ben kedvező törvényi változások várhatók: megújul és tovább egyszerűsödik az adózás, a bortörvény hatására pedig csökken az adminisztráció, mindez térségünket kedvezően érinti. A környezetvédelem érdekében is állam 550 hektárnyi országfásítási tervet valósít meg, ez pedig kétmillió új fát jelent. A források egy része pedig a magánkézben lévő erdők tulajdonosait ösztönzi fásításra.

Szendrei László, A NAK Heves megyei elnöke kiemelte, Magyarország Kormánya és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara stratégiai partnerei egymásnak. Az egyeztetésen részt vett még Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Jakab Tamás, a NAK Heves megyei igazgatója is.