Köszönet a Magyar Autóklub munkatársainak!
Köszönet az Autóklub kollégáinak és munkatársainak, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is minden nap segítik a közlekedésben résztvevőket! VIDEÓ
Köszönet az Autóklub kollégáinak és munkatársainak, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is minden nap segítik a közlekedésben résztvevőket! VIDEÓ
Az autizmussal- és az értelmi fogyatékossággal élők is mentesülnek a kötelező maszkviselés alól – hangzott el a TV2 Mokka című reggeli műsorában, a fogyatékossággal élők világnapján. VIDEÓ
Büszkék lehetünk a borászokra, hiszen egyre több és jobb pincészet készít egyre jobb, népszerű borokat, amelyek nemzetközi színtéren is megállják a helyüket – jelentette ki Nyitrai Zsolt az új bortörvény általános parlamenti vitájában.
Több mint egymillió-kétszázezer honfitársunk él diabétesszel. Nekik kiemelten fontos betartaniuk a járványügyi szabályokat, ugyanis minden harmadik koronavírusban elhunytról kiderült, hogy cukorbetegséggel is küzdött élete során – a Figyelő Magazin interjúja.
A költségvetés 700 millió forintos forrásán túl 150 millió forintnyi plusztámogatást kapnak az önkéntestűzoltó-egyesületek. VIDEÓ
A magyar föld, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hazánkban több mint félmillió embernek ad munkát, az őket segítő törvényjavaslatnak köszönhetően pedig jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok. VIDEÓ
Több mint egymillió-kétszázezer honfitársunk él diabétesszel. Nekik kiemelten fontos betartani a járványügyi szabályokat, ugyanis minden harmadik koronavírusban elhunytról kiderült, hogy cukorbetegséggel is küzdött élete során. VIDEÓ
Cukorbetegeket képviselő szervezetekkel kötött együttműködési megállapodást Magyarország Kormánya a diabétesz világnapján – derül ki a kabinet Facebook-oldalára feltöltött videóból. VIDEÓ
Hazánkban jelenleg 54 ezer civil szervezet működik és kap több milliárd forintos támogatást. Fontos munkát végeznek, amelyet a jövőben további forrásokkal segít a polgári kormány – mondta a Kelet Magyarországnak Nyitrai Zsolt.