Létrejöttek a korszerű szőlő- és bortermelés alapjai

Az elmúlt 12 év erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarországon létrejöttek a 21. század színvonalán álló szőlő- és bortermelés alapjai – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.


M1

Feldman Zsolt szerint a támogatások hosszú távra megerősítették az ágazat versenyképességét, az új termelői együttműködések javították az értékesítési lehetőségeket, további feldolgozásra külföldi bor nem kerül Magyarországra.

Az egyik legjelentősebb eredményként említette, hogy a korszerűsített hegyközségi rendszer a lehető legjobban szolgálja a tagok érdekeit, és csaknem 75 milliárd forint támogatásból a szőlőültetvények több mint fele megújult.     Az államtitkár szerint kormányzati segítségre a járvány idején még nagyobb szükség volt, hiszen a vendéglátás visszaesése, a közösségi események elmaradása a fogyasztást is kedvezőtlenül érintette. A termelők ezért az elmúlt két évben 13 milliárd forint plusz forráshoz jutottak, ami nem pusztán a túlélést tette lehetővé, hanem a felkészülést is a jövő kihívásaira – emelte ki.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke kifejtette, hogy a szőlő- és bortermelőknek van elképzelésük a jövőjükről, nyitottak az újításokra, és sokféle érdeket megjelenítve is képesek egységes célokat megfogalmazni. Légli Ottó szerint ebben egyedülálló érdekképviseleti szervezetként segíti őket a hegyközségi rendszer, amely semmi máshoz nem hasonlítható köztestület a magyar agráriumon belül.

A HNT vezetője szerint a gazdák az elmúlt években megértették, hogy a jövőjüket maguknak kell alakítaniuk, a rájuk bízott támogatást pedig a lehető legjobban kell hasznosítaniuk. A segítségre szükségük is van, hiszen a szőlő- és bortermelés tőkeigényes ágazat, tehát nemcsak szaktudás, hanem kormányzati hozzájárulás is kell hozzá. Légli Ottó abban bízik, hogy a következő években folytatódhat a közös munka a megkezdett fejlesztésekkel.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyarországon dolgozó több mint 30 ezer szőlő- és bortermelő kitartását és szaktudását méltatta a sajtótájékoztatón. A kormány minden fontos kérdésben kikéri a véleményüket, figyelembe veszi az álláspontjukat, képviselőikkel párbeszédet kezdeményez – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, mielőtt bemutatta a HNT közreműködésével összeállított, Szövetségben a szőlő- és bortermelőkkel című kormányzati kiadványt.     

A tájékoztató bemutatja az elmúlt 12 év ágazati eredményeit, amelyek közül a miniszterelnöki megbízott a magyar borok nemzetközi versenyeredményit, a bormarketing ugrásszerű fejlődését, a gazdákat terhelő adminisztráció egyszerűsítését emelte ki. Megjegyezte: egyúttal, hogy a szőlő- és borágazat nehéz helyzetből indult, hiszen 2010 előtt nem kapta meg az akkori kormányoktól a figyelmet és a méltányos támogatást.     

A sajtótájékoztatón bemutatott összefoglalót a következő hetekben szakmai kiadványokhoz mellékelve, illetve személyes találkozókon juttatják el a termelőkhöz – jelezte Nyitrai Zsolt.