Szövetségben a családszervezetekkel

Stratégiai megállapodást kötött Magyarország Kormánya az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a kormány hivatalos Facebook-oldalán.


Magyarország Kormánya

Novák Katalin a videóban azt mondta: a kormány célja, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen, minél jobb legyen az országban élni, dolgozni, gyermeket várni és nevelni. A családszervezetek ebben a kormány stratégiai szövetségesei – emelte ki. Hozzátette: a kormány és a családszervezetek a jövőben is azon dolgoznak, hogy jó legyen Magyarországon családban élni.

Varga Judit igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta a videóban, hogy a kormány elkötelezett a családok, gyermekek legmagasabb szintű védelme mellett, ezért folyamatosan fejleszti a jogszabályi környezetet és eszközrendszert, különös tekintettel arra, hogy az egyszülős családok sokszor többletkihívásokkal szembesülnek. Az Igazságügyi Minisztérium 2020-ban hívta életre a Családjogi civil munkacsoportot, amelyben több mint hatvan szervezettel működik együtt a kormány – mondta, hozzáfűzve: a közös munka is bebizonyította, hogy

„az együttműködés katalizátor a jogalkalmazás hatékonyságának fejlesztésében.”

Kiemelte, hogy a kormány a jövőben is szeretne az anyák és az apák jogait képviselő szervezetek tapasztalataira építeni. „A társadalmi együttélés legfontosabb kerete a család. A családok hazánk és nemzetünk építőkövei, legyen szó sokgyermekes vagy egyszülős családról” – fogalmazott a miniszter.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott köszönetét fejezte ki a családszervezetek évtizedes munkájáért, amivel segítik a magyar családokat. Hozzátette:

„Megtisztelő volt számomra, hogy részt vehettem a stratégiai megállapodás kidolgozásában és aláírásában.”

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubjának elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon 300 ezer egyszülős család van, amelyben félmillió gyermek nevelkedik. A megállapodás azért fontos, mert ilyen sok családnak csak akkor lehet válaszokat találni a kérdéseire, ha a civil szféra és a kormányzat közösen keresi a megoldást – vélekedett.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke kifejtette: fontosnak tartja, hogy az egyesület a családok érdekeit kormányzati szinten is képviselje. A NOE, amelynek mintegy 15 ezer tagcsaládja van, csaknem 34 éve áll a családok szolgálatában – tette hozzá.