Védjük meg lakóhelyünket!

Nyitrai Zsolt meghívására szerdán, Ostoroson és Makláron tartott lakossági fórumot Nógrádi Zoltán, annak a Mórahalomnak a polgármestere, amelynek lakossága már megszenvedte a migránsok ezreinek rohamát.

TV Eger

Mórahalom polgármestere, Nógrádi Zoltán személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal. Elmondta, hogy négy hónapon át szenvedtek a migránsok rohamától, már-már az is felvetődött sokakban, hogy elhagyják a várost, amikor végre jött a kormány döntése, amely után az ország déli részén felépült a kerítés.

A kritikus időszakról szólva egyebek mellett elmondta: a szinte „háborús” körülmények miatt ebben az időszakban négy befektető hagyta el a települést, kiürült a város fürdője, valamint az összes szállodája, a bankok pedig már nem adtak hitelt az embereknek, mert kockázatosnak ítélték a fennálló helyzetet. Ebben a szituációban valóban attól lehetett tartani, hogy elnéptelenedik a város – mesélte a polgármester, miközben azokat a képeket kommentálta, amelyek bemutatták, hogyan nézett ki Mórahalom azokban a hónapokban.

Óriási erőfeszítésbe tellett, hogy helyreálljon a rend a településen, ezért a tapasztalatok birtokában arra kérek mindenkit, vegyen részt a szavazáson, s mondjon nemet a betelepítésre! – jelentette ki Nógrádi Zoltán.

Védjük meg lakóhelyünket!

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, azért hívta meg Nógrádi Zoltánt, Mórahalom polgármesterét, hogy beszámoljon arról, mi történik akkor, ha migránsok ezrei gázolnak át egy magyar településen.

Hozzátette: alig négy nap van hátra az október 2-i népszavazásig, amely nemzetünk számára sorsdöntő kérdés. Így volt az ország NATO, illetve európai uniós csatlakozása előtt is, de így van most is, amikor nem csupán hazánk és települései, hanem egész Európa jövője forog kockán. Könnyen előfordulhat, hogy a magyar referendum precedens értékű lesz, s több uniós tagállamban is megkérdezik majd a polgárokat, akarják-e a migránsok tömegének betelepítését saját országukba – fogalmazott.

A honatya több számról, adatról is beszámolt a téma kapcsán. Szólt arról, hogy 104 országból érkeznek migránsok Európába, pedig ennyi helyen biztosan nincs háború, továbbá arról is, hogy bár Németország 2 millió bevándorlót fogadott be, közülük csupán 54 helyezkedett el. Háromszáz európai honfitársunk vesztette életét egy év alatt a terrortámadásokban, miközben jelenleg 35 millió migráns várja, hogy bejusson Európába, a veszély tehát egyre növekszik. Fontos szám az is, hogy 400 ezer ember ment át Magyarországon eddig, ha pedig nem kívánunk migránsokat befogadni, egy személyért cserébe 78 millió forintot kérne tőlünk Brüsszel, miközben az uniós források értéke személyenként alig éri el az egymilliót – jelentette ki Nyitrai Zsolt.

Ezért is tartjuk elengedhetetlennek, hogy felkeressük Heves megye összes települését, tájékoztassuk a lakosságot, s meggyőzzük őket arról: közös érdekünk, hogy elmenjünk szavazni, mégpedig nemmel! – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.