A cél, hogy minden korosztály számára vonzó legyen a horgászat
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik.
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik.
Nincs megjeleníthető tartalom.
A Fidesz egyértelműen be tudta tartani, amit vállalt a nyugdíjasokkal kapcsolatban – mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
Látogatás Ternyák Csaba egri érseknél, gyertyagyújtás az 1956-os egri sortűz áldozatainak emléktáblájánál, találkozó a helyi sajtóval, majd beszélgetés az Egri Csillag Szalon rendezvényén.
A kormány döntése értelmében több mint 1,1 milliárd forinttal emelik az egri történelmi belváros rehabilitációjára szánt keretet.
Ötezer kilogramm húsból készült friss kolbász szombaton a 17. Csabai Kolbászfesztiválon, ahol ötszáz – köztük a fesztivál történetében előszőr Heves megye csapata is versenyzett.
Nem csak a teste, de ezen a napon talán még inkább, a lelke is itt van közöttünk – mondta a felújított Gárdonyi-sír avatásán Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.